Három. Három nap még hátra a bizonyos kezdésig. Izgulok és nagyon várom a pillanatot, amikor röpke fél hétre a festői, szőlőkkel körbevett és borospincékkel behálózott Tállyára ’költözik’ tizenegy fiatal költő és írópalánta mentoraival; Kulin Borbálával és Kürti Lászlóval.

Magyar Bogi felolvas. A háttérben Nagy Zsófia és Erdősi Martin Zsolt

A nyomás nem kicsi, a hangulat első perctől kezdve a tető fokán, az elvárásokat lábujjhegyre állva, de elérjük, és ez az egészben a legjobb és legfontosabb: mindig fejlődünk és tanulunk egymástól.

De hogy is telt el ez a három nap?

Ha röviden kell fogalmaznom, azt mondanám, gyorsan.

Harmadik alkalommal tértem vissza a táborba és vettem részt a Bori által vezetett prózaíró műhelyen. Ahogy mi, fiatalok is évről évre fejlődünk, cserélődünk, néhányan maradunk, úgy szabja és alakítja ránk a feladatokat Bori is. Beküldött írásaink alapján próbált meg kreatívnál kreatívabb feladatokkal elhalmozni bennünket. Nagy, különleges élmény, ha az emberre ennyire odafigyelnek. – Nem csoda, a próza szekciót, mint a muskétások, hárman képviselhettük a megyéből.

Első napunk a megérkezés után izgalmasan telt: Egy finom ebéd és emésztést segítő pohárka bor után megkezdődött a beküldött pályaművek értékelése. Írásainkat Szabó T. Anna vetette elemzés alá, szakmaisága és bája körbelengte a tábor első napját, verseinket és prózáinkat egyesével vizsgálta, adott nekünk személyre szabott tanácsokat és végül egy kötetlen beszélgetés keretein belül megismerhettük, bepillantást nyerhettünk az életébe és múltjába is. Külön öröm volt számunkra, hogy az útra férje, Dragomán György is elkísérte, az pedig még jobb, hogy a borospince felszabadult légkörében is élvezhettük, csodálhattuk társaságukat.

Másnap kezdődtek meg a táborra elkészített feladatink értékelései. Ahogy az előző években, most is külön-külön kezdtük el a próza-és vers szemináriumokat. Miután átbeszéltük a feladatokat, egyesével, sorban olvastuk fel írásainkat. Első feladatunk az volt, hogy írjuk meg életrajzi regényünk első bekezdését Bereményi Géza: A magyar Coppperfield című regényének kezdete alapján. Személy szerint ez a feladat állt hozzám legközelebb ikerségem miatt.

Másodikként egy megadott mottóra kellett 6000 karakternyi novellát összehoznunk, majd harmadjára egyes szám harmadik személyben kellett írnunk magunkról egy fiktív történetet, szintén hasonló terjedelemben. Abban mindannyian egyet értettünk, hogy a feladatok nagyon kreatívak voltak. Érdekes volt látni, hogy mindhármunknak más-más feladat ment egyszerűbben vagy nehezebben.

Mivel kevesen voltunk prózások, sokkal könnyebben és bátrabban szólaltam meg én is, mondtam el egy-egy írásról a véleményem, észrevételeim. Mert bár a légkör és az aranyos, kedves emberek adottak voltak, nem kíméltük egymást; tollal a kezünkben, legnagyobb szakmaisággal igyekeztünk tömöríteni, húzni egymás szövegén. Beszéltünk a ’hang’ fontosságáról, különböző leíró technikákról, hogy hogyan, milyen történetek olvasásával tudjuk stílusunkat fejleszteni. Borinak hála, vaskos ajánlott olvasmány lista is társult a műhely mellé. Ebéd után sem volt megállás, a lírásokkal együtt folytattuk a felolvasást, véleményeztük, elmondtuk gondolatainkat egymás műveiről, vagy legalább is próbáltuk. Én ugyanis minden évben megállapítom, mennyire szeretek verseket olvasni, és mennyire jó, hogy vannak, akik ennyire tehetségesen költenek már most, persze az álláspontunk mindig ugyanaz: mi a versírást, a lírások a prózaírást tartják nehezebbnek.

Harmadik és utolsó. Nehezen, fáradtan indultunk neki, tudtuk, hogy még egy kört olvasni is, aztán búcsúzni is kell. A próza és a líraműhely ismét együtt hallgatta egymást, majd papírdarabkákra írtunk sorrendet, jogosan mondhatom, tényleg nehéz volt rangsort felállítani a versek közt.

 De nem is az igazán az a fontos, ki hanyadik helyezést érte el, hanem az, mennyi mindent tanulhattunk egymástól, hogy mire nem elég az a három nap együttlét olyan emberekkel, akik mellett bármit, ha szavalni, énekelni kezdek, biztosan érkezik rá válasz. Akik segítenek, akik meghallgatnak, akikkel a barátság a tábor kapuján túl mutat.

Igazi barátok lettünk három nap alatt és alig várjuk, hogy jövőre is visszamehessünk törzshelyünkre három napra.