Karanténvers. Vagy nem(csak) az.

1

                        Másmilyen istent kellett volna kreálnunk.
                        Ez, a Mammon, túl nagyra fújta rágógumihólyagját –
                        naná, hogy…!
                        Mi az arcunkra tapadt cafatokat
                                               védőmaszknak hisszük.
                        (még meg is küzdünk értük)
                        Holott.

                                    2

                        Üres az ég.
                        Üres(?)
                        Attól, hogy nem firkálnak rá
                        kondenzcsíkokat a fapadosok!?

                                    3

                        Csináltunk/csináltattunk/hagytunk csinálódni egy világot,
                        sokkal felokosítottabbat, high tech-esebbet, hogysem bánni tudnánk
                        vele, és komfortos lehessen, ám ezt csak (ha egyáltalán)
                        nagyon szűk körben, hozzánk hasonlónak reméltek közt
                        valljuk be
                        – és most, hogy nemcsak nem értjük, nem uraljuk, de nem is
                        használjuk, csodálkozunk, milyen művi és sivár
                        a tülekvő, reklámterelte nyáj nélkül,   és főként:
                        milyen kísérteties.
                        S hogy megkönnyebbül a természet, szinte instant módon,
                        mihelyt rövid pórázra fog minket, kétlábúakat,
                        a halálfélelem.      Szinte hallani, ahogyan föllélegzik.

                        Van némi fórom (nem dicsekvés): én szinte mindig is
                        szinte csupa olyasmit csináltam,
                                                     amit nagyon kevesen használtak;
                        lesújthattak és össze- vagy elborzaszthattak volna
                        a látogatatlan, különösebb illúziók nélkül, de mégis
                        fejcsóváltató csökönyösséggel plántált szó-ligetek
                        és mondatvárosok.
                        Viszont nincs miért azt hinnem, hogy e jámbor
                        „kedvteléssel” terhére lettem volna bárki- s bárminek.
                        Szomorkodnom nagy öngól lenne ekképp,
                        hisz senki fellélegzésével
                                               nem vigasztalhatnám magam.

                        (2020. április)

S megvédeni ki fog?(!)



                                    A föld alattunk porhanyós. Mindenütt
                                    rejtett vermek, gödrök. Tűrte már eleget a Földanya,
                                    most megtorolja, hogy
                                    kapzsin a jövőjére törtök.

                                    A víz köröttünk nagy ripacs. Szelíden
                                    ring s csillog, mint aki azt se tudja, mi az:
                                    ártani.
                                   De hogy álcáját levetvén mire képes, arról
                                   nemünk vízihullái éppúgy vallhatnak, mint hittanárai.

                                    Az ég fölöttünk végtelen; békét sugall –
                                    nagy, üres kék lap.
                                    Mondhatni, bármi ráfirkálható,
                                    hiún,
                                    de szenvtelen’ lepergeti.
                                    Istenünk arca ez, without make-up.