Tíz év után

meglátni és kiszeretni egy
pillanat műve volt, ekkora
méretben tramplit még nem
láttál, és oda lett a kisugárzása
is, már ha valaha volt egyáltalán.
sokáig azt hitted, hogy nem a
jövő öl meg, hanem a múlt, ami
újra felbukkan, megkínoz és
elemészt*;
csaknem tíz évnek
kellett eltelnie, melyek alatt
megaláztad magad sorozatosan,
nem láttál ki a saját seggedből –
fogsz te még írni szerintem,
jósolta, és az átok megfogant,
de ő már nem ír, nem olvas, téged
meg főleg nem, és jól van ez így,
ne sajnáld az elvesztegetett évtizedet,
és magadat ezért ne vesd meg, de
jóízűen nevesd ki, most, hogy a
múlt már nem kínoz és nem emészt
el, csak ami hátra van még, az a
kis jövő, az merészel.


* Michel Houellebecq

A szemfényvesztő

Amikor rád tör a rémület és
a bizonyosság. Mert visszájára
fordul minden. Nem csoda, az
a sok üzenet, már-már zaklatás.
Ez lenne a szerelem? Hová
tűnt a méltóságod? Hol a laza
eleganciád? Gyűrött felhők a
fejed fölött. Kétes eredetű
ráncok a szád szélén.
Megtapasztaltad a csönd
igazságtalanságát. Pedig
nem szívtelen ő, csak árva
és magányos. Vigyázz hát
a lépteidre, tiltott ösvényekre
ne hatolj. Hiába szökkent
szárba kezedben a rózsa, te
nem vagy Paracelsus, csupán
egy közönséges szemfényvesztő.
Örülhetsz, ha csak kinevetnek.
Bocsáss meg magadnak,
te legalább.