a nap után

kileheled az északi hideget.
kékfényszűrő nélküli hajnalok,
a reggel a becsapódás.
egyszerűbb belekeveredni,
az elkerülhetőség a tudat áldása.

a zsebedben norvégia,
alig tizennyolc éve születtem,
nyolcvan éves fénykép vagyok
a nyakadban lógó medálban.
az egyetlen nagyanyád örökségéből.

fogaid tánca egy tolmácsokat
sárba tipró nyelv, még nem ismered
a szavak jelentését. alaphalmaz.
az indokolatlanság pontjai.
nem látszik tőlük a szél.

megsózol minden kiskanalat,
a tenger morog egy kávényi helyen.
ezek az elidegenedés határterületei,
próbálj meg nem lelépni róluk.
könyörögj, hogy történjen valami,
és ha megtörtént, okvetlenül zokogj.

hasad

kommunikáló idegenek lettünk
akiknek nem volt idejük az alapos
megismerkedésre valami évszázadokkal
ezelőtti bűntény miatt

bőrünk alatt rejtőzött a bizonyíték
egy repülőtéri átvilágítás alkalmával
derült ki
szivaccsal mosdattak bennünket
azt mondták ne féljünk
ezen mindenki átesik

a hattyúk egy életre választanak párt maguknak
a testvériség láncait is átharapva
lassan marcangolják szét az időt
a víz fodros felületét
a némaságba belezúduló hullámokat

az éjszakákat forintban fizettük ki
a vezeklés nem volt drága mulatság
állatszőrből fontuk a jövőt
meghasadt tükrök szilánkjai közé
fúrtuk a fejünk
nappal általában havazik