A legutóbbi, 2020. nyarán tartott tállyai alkotótáborunkban a líraműhely második helyezettje Majláth Ákos lett, tőle közlünk most verseket:
Összes előzmény megtekintése
Arra ébredtél, hogy álmomban
a törölt előzményeimet kiáltozom.
Felsoroltam az eltitkolt lejátszási listákat.
A tabuink répadarabkáit
és az epeszínű pornólinkeket,
a keresett kifejezésekkel
együtt hánytam ki.
Mire sikerült felkeltened,
elharaptam a nyelvem.
Fuldokolva törölgettem az állam.
Csordogált rajta a sárgás-piros lé,
mint a szétrepedt cseresznyéken.
Egy szökni próbált kutya szégyenével
sarokba húzódtam.
Megpróbáltál átölelni.
A visszanyelhetetlen bűntudat
kirobbant a számból.
Akkor néztem rád utoljára.
Azt mondtad
a szemeim feketén fénylettek,
mint bezárhatatlan inkognitóablakok.
Belülről
Rozsdás ikarusz hajt be reggelente.
Évek óta élek ebben a parkolóban.
Mint egy elfoszlott pulóvernél,
megmondhatatlan, hogyan volt az első szál.
Nem akarták, hogy felszálljak.
Sosem próbáltam meg.
Féltem tőlük. Megvetettem őket.
Egyik sem. Mindegyik.
A gyomorsav biztos.
Arra még pontosan emlékszem.
Sokáig belemart a szájpadlásomba,
akárhányszor utasokat láttam.
Recsegve ürültem ki,
mint a kikukázott sörösdobozok.
A vákuum könnyűvé préselt.
Hagyatéki tárgyalás
Dolgozószobádba zárkóztam
plüssfiguráim kérdő tekintete elől.
A motoros permetező
dühösen járkál a dudvás kertben.
Múzeumigazgató fejvakarása lettem
a lepusztult várban.
Bemagolom az anekdotákat,
a tájszavakat sietve tanulom újra.
Ha rólad kell beszélnem,
azt sosem mondom,
hogy olyan voltál, mint egy felhúzós játék.
Megállíthatatlan és nevetséges.
Amikor fogytán volt a zsinór
mondani akartam valamit.
Precízen szétszereltem darabjaid,
aztán nagy kukászsákokba pakoltam.
Így is alig bírtalak el.
A fekete nájlon gólemmel
esténként együtt nézzük a tévét.
