A legutóbbi, 2020. nyarán tartott tállyai alkotótáborunkban a líraműhely második helyezettje Majláth Ákos lett, tőle közlünk most verseket:

Összes előzmény megtekintése 

Arra ébredtél, hogy álmomban
a törölt előzményeimet kiáltozom. 
Felsoroltam az eltitkolt lejátszási listákat. 
A tabuink répadarabkáit
és az epeszínű pornólinkeket, 
a keresett kifejezésekkel
együtt hánytam ki. 

Mire sikerült felkeltened, 
elharaptam a nyelvem. 
Fuldokolva törölgettem az állam.
Csordogált rajta a sárgás-piros lé,
mint a szétrepedt cseresznyéken.
Egy szökni próbált kutya szégyenével
sarokba húzódtam. 
Megpróbáltál átölelni.
A visszanyelhetetlen bűntudat 
kirobbant a számból.
Akkor néztem rád utoljára.
Azt mondtad
a szemeim feketén fénylettek, 
mint bezárhatatlan inkognitóablakok. 


Belülről

Rozsdás ikarusz hajt be reggelente. 
Évek óta élek ebben a parkolóban. 
Mint egy elfoszlott pulóvernél, 
megmondhatatlan, hogyan volt az első szál. 

Nem akarták, hogy felszálljak. 
Sosem próbáltam meg. 
Féltem tőlük. Megvetettem őket. 
Egyik sem. Mindegyik. 

A gyomorsav biztos. 
Arra még pontosan emlékszem. 
Sokáig belemart a szájpadlásomba,
akárhányszor utasokat láttam. 

Recsegve ürültem ki, 
mint a kikukázott sörösdobozok. 
A vákuum könnyűvé préselt. 

Hagyatéki tárgyalás

Dolgozószobádba zárkóztam
plüssfiguráim kérdő tekintete elől. 
A motoros permetező 
dühösen járkál a dudvás kertben. 
Múzeumigazgató fejvakarása lettem
a lepusztult várban. 
Bemagolom az anekdotákat,
a tájszavakat sietve tanulom újra.

Ha rólad kell beszélnem, 
azt sosem mondom, 
hogy olyan voltál, mint egy felhúzós játék. 
Megállíthatatlan és nevetséges. 
Amikor fogytán volt a zsinór
mondani akartam valamit.

Precízen szétszereltem darabjaid, 
aztán nagy kukászsákokba pakoltam. 
Így is alig bírtalak el.
A fekete nájlon gólemmel
esténként együtt nézzük a tévét.