Olajban sült

Pattog a testemen, kitörni készül. Nem érzem jól magam, túl melegem van. Nem tudom, hogy miért van lázam. Nem álltam egy szál pólóban a fagyasztó előtt, de még izzadt felsőtestemet sem fújta meg a szél. Zavar, hogy nem tudok mit kezdeni vele, mert nincsen gyógyszertár a környéken, ez nem az a hely, itt beledögölhetsz, senkit sem érdekel, még az sem, hogy a talpuk alatt ropogsz, és sószemként élsz tovább a talpukon. Köhögök, nézem, ahogy túlcsordul a nyálam, és a levegőben pukkad szét. Nem értem, hogy lehetséges, de ezektől a mini tűzijátékoktól szép a délután.
A fehér plafonon pókháló, penészfoltok. Ha egy átlagos hétköznap lenne, észre sem venném, mert nem figyelem, mert minek figyeljek olyanra, ami jelentéktelen, és mert nem vagyok pszichopata, de még sorozatgyilkos sem, hogy fürkésszem ezt a fehérre meszelt mennyezetet. Az anyámra gondolok, hogy biztos fázik a földben, mert, ha nekem melegem van, akkor ő biztos fázik, mert minden idegszálat megmozgatott azért, hogy ne gondoljon rám, hogy ne is keressen. Beletörődtem, hogy nem számítok, hogy egy szégyenfolt vagyok a testén, amit elkapart, és az a világ másik oldalára esett, és már nincs kihez rohannia, hogy csinálja vissza, mert már nem érdemes, mert legyintéssé váltak a szavak. Nem szoktam ezzel foglalkozni, csak akkor, ha lázas vagyok, olyankor még egy ilyen apró dolog is zavar.
Serceg rajtam, és hiába próbálom levakarni, nem megy, még indulatosabban sziszeg fel a fülemig, és nem hagyja, hogy gondolataim legyenek. Azt akarja, hogy elviseljem, hogy ne ellenkezzek, de mit csináljak, ha féltem ezt a hasábnyi életet, ami van. Ne higgye, hogy nem akarok részt vállalni, ebben a koszfészekben, hogy nem érzem jól magam a mirelit húsok, szeletelt baconök, madársaláták, edámi sajtok között. Igenis, megvan a társaságom, és szeretek köztük lenni, mert ez az élet, mert nekem senki ne mondja azt, hogy ez nem munka, hogy a jéggé fagyás elleni küzdelem, nem az. Kikérem magamnak, engem csak ne csesztessenek, engedjék végezni a feladatom. Különben, ki támogatná a húspogácsák mentális egészségét, és ki segítene a szeletelt bacönök depresszióján, vagy a madársaláta öngyilkossági kísérletét ki állítaná meg, vagy az smafu?
Fölém hajol abban az undorító sapkájában, és figyel. Nem vagyok hirtelen haragú, de azért ezen felhúzom magam, és egyre erőteljesebb tűzijátékok jelennek meg előttem, mert azért azt nem lehet, hogy a házamba engedély nélkül belépjen, és megálljon a hálószobámban, hogy felém hajolhasson, és ellenőrizzen, hogy vagyok, mert attól még, hogy nem bírok felkelni, az még nem lehet indok, hogy segítsen rajtam. Különben sem vagyok rászorulva, ez csak egy egyszerű megfázás, amit el kell viselni még pár napig, és jobban leszek.
Engem ne fogjon meg, ne rázogasson, de ami még ennél is bosszantóbb, hogy ne mosolyogjon, egyáltalán ne gondolja azt, hogy tréfadolog velem viccelni, mert tudok égetni, mert elviselhetetlenné tudom tenni a hétköznapjait, csak egy ujjnyi sérüléssel is. Menjen inkább el, és hagyjon itt, nem kell a segítsége, ez az arrogáns pofája sem. Menjen igyon meg egy kávét a szemközti presszóban, még fizetek is esküszöm, csak ne bámuljon rám, ebben az undorító sapkában és kötényben.
Felemel, rázogat, megdönt. Már nem érzem az ágyam, csak a rácsos kosarat látom, és az egyiket mellettem, aki csak annyit mond, hogy ne beszéljek, mert tátott szájjal nehéz a fémtálcára zuhanni, és ránk szórt sószemektől, megfulladhatok.

őrölt

Fölöttem áll, ugrál, és mindjárt elrugaszkodik. Nem tudom, mit kezdjek vele, és azt sem, mit kéne éreznem. Mások biztos megriadnának, vagy menekülni próbálnának, én csak várom, hogy mi lesz ebből, nem gondolom túl a dolgot. A csobbanástól a falra kerül egy kis részem. A tulaj nem reagál a történtekre, nem is látta, hogy a felesége ugrott a kávéjába, csak megkavar, hogy biztosan feloldjam a cukrot. Egyébként ez a kanál dolog sem szokott zavarni, hadd csinálja, ha ennyire buta, és azt hiszi, hogy nem miatta hagyta ott Éva.
Nem sajnálom, hogy falra száradok, mert álmában majd jól kifestem a lakást, végre fel tudom használni azt a sok szakértelmet, amit tanultam az iskolában, mert igen, szakképzőbe jártam. No jó, ez így nem igaz. A szakképzőnek az italautomatájában tanultam ki a szakmát, ha pontos akarok lenni. Csak jöjjön el az este, majd meglátja, mennyire szép munkát végzek, annyira meg fog lepődni, hogy nem fogja többet szürcsölve inni, sem lassan, mert igyekezni fog azon, hogy helyrehozza a falat, mert az emberek furák, és nem értékelik a jó tetteket.
Annyira furák, hogy savanyúnak, keserűnek gondolnak, de ezt csak beképzelik maguknak. Biztos, elmondták nekik az iskolájukban, hogy gyerekek, tessék lekörmölni kétszázszor, hogy a kávé keserű és savas, ami miatt savanyú. Ezt tényleg csak így történhetett, mert más indokot nem tudok elképzelni arra, hogy ennyire ostobaságot beszéljenek körülöttem. Lennék az a tanár, aki lekörmöli, hogy a kávé finom, egészséges, de ahhoz ki kéne jutnom ebből a lakásból, és beszélnem az igazgatóval, de hát ezek mindig mogorva arcok, nem hiszem, hogy belemennének.
Egyébként nem lennék olyan vészesen rossz, persze, a diákoknak gyorsan kéne jegyzetelniük, mert pörög a nyelvem, de azért tudnék nekik egy-két dolgot tanítani. Kezdhetném azzal, hogy megtanítom nekik, a tökéletes kávé elkészítését, az alapoktól kezdve, a professzionális szintekig. Nem is értem, hogy miért nem tettem meg eddig. Lehet, hogy túlságosan elkényelmesedtem abban, hogy csak egy kávé vagyok, és semmi több, hogy ezt nem kell túlgondolni, de ha jobban megforgatom az agyamban a dolgot, akkor miért is ne? Ha a szobrok integethetnek, és a kacsák nyávoghatnak, akkor miért ne? Ahogy megszilárdulok a falon, egyre inkább úgy látom, hogy nem lesz sok diákom, de ez a marha is megteszi, aki megitta a feleségét. Úgyis sokat ül a konyhában, akkor majd oktatom, és majd félrehúzom a szemhéjamat, hogy több arcát lássam, és több padot és több órát a falon.
Holnap bele is vágok, az alapoknál fogjuk kezdeni, annál, hogy milyen minőségű és hőmérsékletű víz szükséges, illetve mennyire kell finomra őrölni a kávébabot. Ha jól haladunk, délutánra vehet is egy csúcstechnológiás kávégépet, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, egyébként is gyakorlatias vagyok inkább, ezeket a bemagolós szövegeket az italautomatában sem szerettem, mindig ott harsogták a fülembe, a számoktól meg rosszul lettem, nem azokat még egyszer nem. Elképesztő milyen ötleteim lesznek, ha magamra hagynak, egy teljesen új képkeretben látom a világot.
Nem félek attól, hogyha hazajön, akkor vizes ronggyal megtisztítja a falat, és eltűnök az éjjeli lámpafényben. Sajnos észre sem fogja venni, hogy ott vagyok, de nem is kell, elég az ha hall engem, ha egy kis parazita vagyok a fülében, mert ha a feleségére nem hallgatott, akkor legalább nekem sikerüljön, hogy csak egy kicsit megváltozzon a gondolkodásmódja. Hiszek abban, hogyha sokáig mondom neki, tovább adja, és nem mondják többet, hogy keserű vagyok, és savanyú.