Tamási Áron Énekes madár című művét álmodta színpadra Szabó Sebestyén László, a Nemzeti Színház művésze. Nyolc színész érzékeny és dinamikus játékkal keresi a boldogságot, miközben a szereplők többsége a saját és a mások boldogtalanságán munkálkodik – teszik mindezt öntudatlanul és szándékosan is. A szerelmi játékban, a varjak és az énekesmadarak harcában mindenki keres valakit vagy valamit, e keresésre invitálja a nézőket a 2020. augusztus 21-én bemutatott háromfelvonásos előadás. A bemutatónak a gödöllői Művészetek Háza adott otthont.
„Az emberi varjakkal mit csináljunk?” – hangzik el a kérdés a nyitójelenet első pár percében, melyet akarva-akaratlanul, szinte jelenetről jelenetre feltettem magamban. Tettem mindezt úgy, hogy megannyiszor én sem tudtam eldönteni, hogy az adott szituációban ki a varjú és ki a madárka. Ugyanis a Gondos-lányok története többdimenziós, nem lehet kategorikusan kijelenteni egyik szereplőről sem, hogy jó vagy rossz. Ehhez azonban szükséges a tettek mögötti valamennyi motiváció, az emberi lélek mélységének megismerése, ezt pedig e koncepció legtöbbször figyelembe is veszi. A két vénlány, Eszter és Regina élettörténete szemlélteti ezt a legjobban. A vőlegényeik, Lukács és Máté, az előbbit Borbás Roland, az utóbbit Kovács Tamás alakítja, tizenöt és tíz éve ígérgetik a házasságot, valójában csak kihasználják, megalázzák, kinevetik őket. A két színésznő, Katona Kinga, valamint Barta Ágnes úgy ábrázolja a figurákat, hogy érzékelhetjük, olykor-olykor tudatosodik bennük, hogy a két férfinak igencsak kényelmes szerep számukra egyértelműen megalázó. Ugyanakkor maguktól nem képesek nemet mondani, szinte foggal-körömmel kapaszkodnak az általuk vágyott férfiba – akik szerintük a boldogságuk zálogai, de valójában csupán boldogtalanságuk okozói. A megkeseredett, a megöregedett, a szerelembe és a mindennapi életbe belefásult parasztlányok pedig féltékenyek a sugárzóan szép és fiatal húgukra, Magdolnára, akit Szász Júlia visz színre. Nemcsak a szépségét, fiatalságát irigylik tőle, hanem a boldogságot is – Eszter és Regina motivációja világos, a lányok alapkonfliktusa innen eredeztethető.

A fotókat készítette: Kaszner Nikolett

Magdolna hajadoni tisztasága, s mindennél erősebb ragaszkodása a Mészáros Martin által megformált Mókához, a hűséghez, az általa szerelemként megélt érzéshez, teszi különbbé a nővéreinél. Ám a kedves, szerény és fiatal lány korántsem naiv teremtés – Szász Júlia felismeri a karakterben rejlő lehetőségeket, játékával kitűnik. Tudatában van annak, hogy szépsége milyen hatást vált ki az érettebb férfiakból, a maga eszközeivel – melyek többnyire a szavak, de néha tettek is (a legemlékezetesebb pillanat, amikor a megmaradt kis pettyes tojást lenyeli) – küzd ellenük. Az sem ritka, hogy Eszter és Regina vőlegénye el szeretné csábítani Esztert, de ő Mókát szereti. Sorsdöntő az az éjszaka, amikor Lukács, majd Máté is meglátogatja őt, a visszautasítás és a féltékenység homályosítja el mindkét férfi elméjét. Tehát nem csak a Gondos-lányok egymás közötti vetélkedése generálja ezt, hiszen a férfiak is irigyek egymásra, de leginkább Mókára.

A fotókat készítette Kaszner Nikolett

Az Ondraschek Péter által jegyzett fából készült díszlet rendkívül egyszerű, mégis számtalan lehetőség rejlik abban, hogy a színpad közepén álló kis parasztház nem statikus, hanem például forgatható, megmozdítható – ezt alkalomadtán ki is használja a rendező. A jelmez a hétköznapi paraszti öltözéket idézi, a kisebbik leány jár-kel csupán mezítláb. A fények nappal a világos fa nyers színét erősítik, míg az éjjel játszódó jelenetek során sötétkék fényben úszik a színpad. A nappali tiszta fényeket csupán a konfliktus, a veszekedés egy-egy mozzanata töri meg, ilyenkor pirosban izzik a díszlet. A látványelemek terén az egyszerűség varázsolhat el minket, mely nem vonja el a figyelmet a szerteágazó cselekményről.
A rendezői koncepcióban kitüntetett szerepet kap a zene, mely a népi élethez, hiedelemvilághoz képes még közelebb hozni a nézőt, a darabot pedig szépen kíséri. A dalok terén a legnyersebb és erőteljesebb mozzanat kétségkívül a harmadik felvonásban felcsendülő, a megtört Eszter által előadott „Ó, bú látott, nagy kínt vallott gyarló testem” kezdetű népdal – néhány strófa erejéig megáll a levegő a színpadon. De a vénlány, a vénlányok fájdalma, szerencsétlen sorsa nem menti fel őket a bűnük, többek között az irigység, az árulás alól – ők emberi varjak.
A Nemzeti Színház színészei által színpadra állított Tamási-darab egyrészt nem más, mint a boldogtalanok tragédiája, akik nem képesek felismerni azt, hogy nemcsak a saját, de idővel már mások boldogságának az útjába is állnak. Másrészt a boldogságkeresés – az elején még izgalmas – labirintusa, idővel ketrece, melyből csak Magdolna és Móka tud kirepülni.