vakhit

és a kérődző vihar kimászott
előre a holdfehér anyaméhből
hajszálér karmokkal hasítva
a vinnyogó eget
gennyet fakasztott negyvennapi özönvízként
és a tizedik csapás? hogy isten látta: ez jó
s véres porcelánfoggal lerágta rólunk a köldökcsonkot
majd csámcsogva kitömött állatokat vacsorált
de az üvegszem a torkán akadt
és isten látta hogy ez jó
s egy világnyi lezárt semmivé foszlott
amiben régi pókok áldoznak
nyolclábú Káinok
eközben a padlásszobában nagyítóval okozott
égési sérülések a légyarcú arkangyalokon
a reklám után pedig most hogy mindenki kihalt
egy fényszóró csóvájába vetített filmen
Mephisto agyat implantál zseblámpájába

reménytelen(ül)

kilépsz a tejüveg homálya mögül
a hulló páratömbbe
alig látlak
hallom a csövek kérlelhetetlen zúgását
miközben közelebb lebegsz
hajad gesztenyebarna piócái tapadnak válladon
kihaló ösztöneim még árulkodnak rólad prédájuk vagy
érzem a nyirkos bőröd alatt ijedten lüktető életet
beszívom mellékveséid most-képzett adrenalinadagját
és hallom hogy az izzadt kristályok miként keresik
a kiutat libabőröd útvesztőjében
fülemmel követem pitvarokon és kamrákon át hogy
epicentrumod merre evakuálja a fémízű bíborgömböket
az ágyon ülök
bámullak
ahogy egykor Sixtus kápolnáját bámulta Michelangelo
zsebemben kotorászok cigaretta után
s ujjaim esetlen játéka eredményt hoz
az öngyújtó kipréseli utolsó tartalékait
a meggyújtott méregpálca kényelmes sercegése
az anyai gondoskodás képzetét borítja romjaimra
te törölközőt csavarsz magad köré
én a füstös-párás végtelen centiken át figyellek
a következő vágás után felöltözöl és fülbevalót választasz
egy üveg koppanása hallatszik valamelyik szomszédból
végre felöltözöl gyönyörű vagy akárcsak
a törölköző hevenyészett menedékében
láttalak
láttalak már így ugyanilyen cigarettával a számban
ugyanígy éheztem a zsigereidet alkotó dns-láncokat
és ugyanígy bámultam és ugyanígy fog tőled mindig
elválasztani a képernyő