A strand, a gyorsan mélyülő medence.
Nem jártam itt úgy huszonöt éve.
Most aquapark, már felújítva, persze,
és csúszdarendszer is került a képbe,
a lángososnak sajnos hűlt helye,
és kabinkulcs helyett plasztikóra
őrzi az infót, mennyi ideje
maradt a lelkes strandolónak.

A folyót itt már szabályozták régen,
kiépített az egész partszakasz,
nem lett szörnyen lélektelen mégsem,
még ott virít a fesztiválos falragasz.
Kenyérbéllel papírtálról tunkol
sülthagyma-zsírt az éhes proletár,
s most is szól egy elnyűtt korongról
valami sanzon vagy heavy metal.

A célt tekintve nem változott semmi:
úszni most is eléggé szeretek,
igaz, a termálból a hidegre kimenni
kinyitja rajtam a nyafiszelepet.
Csöndes esőben didergek a pléden,
homokvihar kél, szembe szórt varázs;
egy pillanat alatt leég a térdem,
tombol a nyár meg a klímaváltozás.

Aztán túrós palacsintát ettünk,
és megleptél egy kakaóssal is,
nyomott kedvem hirtelen eltűnt,
a visszhangokból egy se volt hamis.
Aztán csak ültünk esti páragőzben,
hajlatainkban hangya motozott,
majd jelezted, hogy nyolc óra ötven,
és a Fradi-meccset épp beáldozod.