Klekner Sándor életének fordulópontján éppen negyvenkét éves, hetvenhét kiló és száznyolcvannégy centiméter magas volt. Akkor, mint születése óta mindig, a mama etelközi panellakásában élt, egyedüli gyermekként, legalábbis azóta, hogy nővére, Réka, a tizedikes londoni osztálykirándulásáról nem tért haza. Semmiféle drámára nem kell gondolni, nem halt meg senki, egyszerűen csak az egész osztály emigrált az Egyesült Királyságba a két kísérőtanárral együtt.
Gizike úgy nevezte Sanyit: törékeny lelkű entellektüel. Valójában a fia szimplán mulya volt. Mentségére, meg is volt rá az oka, ugyanis két kezén tizenegyig lehetett elszámolni.
A deformitás a jobb kezét érintette, még szerencse, hogy végül balkezes lett, így amikor tudta, mindig a zsebébe vagy a gatyájába dugta torz kezét. Ez a szokása végül a Nemzeti Központosított Bentlakásos Gimnáziumból (NKBG) történő kirúgásához vezetett, ugyanis tanára nem hitte el, hogy a fiú csak a második középsőujja miatt matat a nadrágjában felelés közben.
Elbocsátása után Sanyi a törvényeknek megfelelően csak gimnáziumnál alacsonyabb rendű iskolában folytathatta tanulmányait, így került a Nemzeti Központosított Hunhagyomány Őrző és Fejlesztő Szakképző Intézménybe (NKHŐFSZI), annak is a tarsolylemez-nemezelés szakosztályába. Az osztálytársai, mivel ismerték az új srác történetét nagyon csúnyán bántak Sanyival. Nemezelt hatodik ujjat ragasztottak fel maguknak és ha Sanyi belépett a terembe, mindenki egyezményesen a nadrágjába dugta a kezét. A fiú tarsolylemezére, míg az árnyékszéken volt, belekarcolták rovásírással: zsebhokis.  
Teljesen érthető módon Sanyi ezek után bezárkózott és beleásta magát a számitástechnika világába. Nagyon sok időt töltött a világhálón, onnan tanulta meg a programozás csínját-bínját. Ám mivel hivatalos papírja erről a tudásról nem volt, a szakmájában, tarsolylemezkészítőként kezdett el dolgozni az egyik legismertebb magyar divatcég gyárában.
A nőknél nem próbálkozott sosem, ennek ellenére voltak szép számmal, akik csodájára jártak különleges adottságainak és azt önös érdekeikre akarták felhasználni. Harminckétéves korában ismerkedett meg Hamvas Emesével a gyártósoron. Szép lány volt, legalábbis Sanyi szerint. Egyetlen hibáját az anyatermészet kompenzálta: metszőfogai közötti hézagot enyhén lelógó orra jótékonyan eltakarta. Ám a külsőségektől eltekintve Emese igazi főnyeremény volt. Kedves volt, csöndes és valamiféle genetikai rendellenesség miatt mindkét kezén csak négy ujja volt. Épp emiatt elegyedtek szóba a gyárban, aztán kiderült, Mesi a környékükön lakik, így mindig együtt mentek haza a munkából. Sok mindenről beszélgettek, filmekről, könyvekről és ősmagyar hagyományokról, aztán végül három hónapnyi udvarlás után Sanyi még a mamának is bemutatta Mesit. A finom lelkű öreghölgy csak annyit mondott, mikor meglátta: nem szép, fiam, de megnyerő.
Ők voltak az álompár. Bár Sanyi ki nem állhatta a nótázást megtanult hegedűn játszani és furulyázni is, csakhogy a közismerten nagy Dankó Pista rajongó Emese kedvére tegyen. Megnövesztette testszőrzetét, haját befonta, bajuszát pödörte. Mindenki úgy gondolta örökre együtt maradnak, így aztán Sanyit is meglepte, mikor kicsit kevesebb, mint két év után Mesi faképnél hagyta egy másik fickóért.
– Sajnálom, Sanyi, ennek köztünk vége – kezdte Mesi, miközben fekete tincseit tekergette.
– De Emese… – szólt Sándor, ám a lány leintette.
– Ne is próbálkozz, Sanyi. Csak visszatartasz engem. Álmosnak mindkét kezén hat ujja van, érted te ezt? Így az ujjaink számának átlaga normális lesz! Ha veled maradnék mindig egy ujjal az átlag alatt lennénk Sanyi!
– Ó, Emese…
– Szeretlek, Sanyi, de többre vágyom, én többre születtem. Minden jót édesem! – búcsúzott egy homlokra lehet csókkal a nő, majd elhagyta a táskagyár menzáját. Sanyi csak ült a csikóstokánya felett és potyogtak a könnyei. Ez volt életében az első és utolsó alkalom, mikor azt vágták a fejéhez túl kevés ujja van.
Csúnya szakításuk negyedik évfordulóján a király háborút indított a régi magyar területek visszaszerzéséért. Sanyi is kapott behívót, ám a hatodik ujja miatt a hátra fordulva nyilazásra alkalmatlannak bizonyult, így a többszázezres had nélküle indult el az Urál-hegység lábához, könnyűfegyverzetben, lóháton. Az osztag nem jutott messzire, ugyanis a schengeni határon az Európai Unió által elismert útlevelet nem tudtak felmutatni, így nem tudtak átkelni az akkor már uniós Ukrajnán.
 A hadjárat egyetlen eredménye az lett, hogy mikor Oroszország elnökének fülébe jutott a magyar támadás híre, elzárta a gázvezetéket és Hunhon másfél évre földgáz nélkül maradt.
Ennek ellenére a nép nem lázongott, kifejezetten jót tett a közösségeknek a gázhiány. A paneltömbök lakói végre ismerkedtek egymással a szintenként megrakott máglyák mellett, a nők recepteket cseréltek, főzési praktikákat lestek el egymástól, példának okáért a mama ekkor tanult meg isteni rántott parizert készíteni. A férfiak rémtörténeteket meséltek a gyerekeknek a génmanipulált hortobágyi vérmarháról, meg felforralták a borukat, hogy jobban üssön. Mindenki boldogabb volt.
            Sanyi elveszítette állását a táskagyárban, bár nem lepődött meg rajta, hogy a tarsolylemezes táskák helyett inkább bundákat vettek az emberek. Kéthónapnyi munkakerülés után az élelmiszeriparban helyezkedett el, az egyik vezető kumiszgyártó cégnél, a kissé zavarba ejtő nevű Leventejnél.
Az új munkahellyel csak egy gond volt: a mama gyűlölte a savanyú lótej szagát. Márpedig az törvényszerűen belengte a lakást, ha Sanyi hazajött. Nem segített a dezodor sem a tusolás, sőt, a mama elmondása alapján a szag fürdés után lerakódott a lefolyóban, kicsapódott a zuhanykabin falára és alattomosan kínozta a szaglóhámját. Egy darabig tűrte a bűzt, viszont idővel egyre agresszívebbé vált, amikor megérezte a bukét. Először csak verbálisan bántalmazni kezdte, majd később rendszeresen meg is verte Sanyit. Miután a folyamatos ütlegelés után Sanyi kiszorongta magát, negyvenkét évesen a vérszemet kapott mama elől bujkálva eszmélt rá második középsőujja nyújtotta lehetőségek végtelen tárházára.
                                                                      
***
            Sanyi ott, a spájzszekrényben kuporogva világosodott meg. Hirtelen ötlettől megrészegedve kikecmergett a szekrényből, megkereste Gizikét, aki éppen őt kergette, aztán mikor egymásra találtak a mama jól elverte egy partvisnyéllel.
– Mama – kezdte Sanyi, miközben feltápászkodott a linóleumról. ­– Van egy ötletem.
Gizike gyanakodva nézett a fiára, majd finoman vállon veregette.
– Fiam, negyvenkét éve várom ezt a mondatot.
– Mit szólnál, ha bábasámán lennék?
Gizike először az ötleten röhögött, pár másodperccel meg azon, hogy ez miért nem jutott eszébe hamarabb.
            Abban gyorsan megegyeztek, hogy az iparűzés helye a lakásuk félszobája lesz, Sanyi megkapja a teraszos szobát, Gizi pedig kiköltözik a nappaliba. Gizike mindenben támogatta Sanyit, a tömb szuterénjeiben rendszeresen fogott egereket az égő áldozatok bemutatásához, havi rendszerességgel szerzett be sejtelmes illatú gyertyákat és Tibetan Relax™ füstölőket is. Ezeken kívül felbecsülhetetlen értékű humánerőforrást is biztosított. Kezdetben szerteágazó kapcsolattőkéjét kihasználva kerített kuncsaftokat Sanyinak, később a leányanyák titokban világra kínlódott gyermekei után ő hajtotta be a szégyenadót, emellett rendszeresen kifőzte az egyszerhasználatos akupunktúrás tűket.
            Ám mielőtt beindult volna az biznisz, Sanyi kiváló üzleti érzékkel önmaga átkeresztelése mellett döntött. Akkoriban még nem halványult el teljesen az orosz incidens emléke, így a pébégázfüggés miatt igen elterjedt volt az orosz férfiakhoz asszociált misztikum a magyar popkultúrában.
A jogszabályok értelmében mindössze annyit kellett tennie, hogy édesanyjával kollaborálva újra játssza születését. Mivel Sanyi a teraszos szobában született, még messzire sem kellett menniük. A bába, aki Sanyit a világra segítette már sajnálatos módon eltávozott, így a vármegye kiutalt egy nőt, aki a bábára megszólalásig hasonlított. Tekintve, hogy Sanyi éjszaka született, a szobát elsötétítették. Hogy imitálják a vért, pirosarannyal kenték be a férfit. Más háztartásokban ketchupot használtak, ám a bábapótló nagyon fontosnak érezte, hogy ezzel a választással is kifejezzék magyarságtudatukat.
Bár nem volt követelmény, csak a nemzeti jóérzés miatt ajánlották, a háttérben a korszak legelismertebb zeneszerzőjének legszebb melódiája szólt. Tarsoly Hunor Magor Oh, te dicsőséges turulmadár című dala egy új bábasámán születéséhez méltó hangulatot teremtett a százéves betonfalak között.
Miközben Gizike másfél órán keresztül vadul vajúdott, Sanyi a lábai között feküdt magzatpózban. Fél óra múlva Sanyi torkaszakadtából ordítva mászott ki anyja combjai közül, (közben igyekezett mindent összekenni paprikakrémmel) de a hű történetábrázolás érdekében a mama még tíz percen keresztül ájultat tetetett. Ezalatt Sanyi a bábapótlótól megszerezte a legjobb kakaós kumisz és nokedli receptjét. Mikor a mama felkelt, Sanyinak a „három a magyar igazság” kormányhatározat értelmében háromszor kellett elismételnie új, választott nevét.
– Igor Igorojevics. Igor Igorojevics. Igor Igorojevics – skandálta, miközben jobb kezét a szívére tette és sűrű pislogásokkal próbálta elkerülni, hogy a pirosarany a szemébe folyjon.
Így született meg március másodikán Igor, a bábasámán. Az időpont kiválasztásánál külön ügyeltek, hogy az új ember a Halak napjegyében, Skorpió aszcendenssel és Ikrek holdjegyben jöjjön világra. Miután a misztikumnak minden komponense adott volt, kezdődhetett a nagybetűs üzlet.


***

Igor, mint minden induló vállalkozó, szerény berendezéssel kezdte, a jós-, szülő-, és gyógyítóbarlangjában csak egy rekamié, két páciensfotel, egy asztal és egy összecsukható kempingszék volt, de szerencsére ezt nem sokan vették észre, ugyanis, mikor ráült, hatalmas kaftánja eltakart mindent.
Először csak Gizike barátnői jártak át egy kis menyátkozásra, ám mikor Igor ténykedése sikeresnek bizonyult, egyre bővült a kuncsaftok köre. Egyre több szerelmes tinilány akarta megtudni, megszerzik-e valaha a hőn áhított Tarsoly Hunor Magor szívét, de sokan jöttek gyermekáldásért, rontáslevételért, ízületi gyulladással, piszkosnak vélt csakrákkal és irritábilis bél szindrómával is. Arra azért mindig ügyeltek, hogy gyógyíthatatlan betegeket ne fogadjanak, hiszen csak romlott volna statisztikájuk.
Gizike megkért egy grafikusművészt, hogy készítsen plakátot Igorról. A plakát eladta a férfit, a tökéletesnél is tökéletesebb volt. Középen, ívesen mind rovásírással, mind oroszul: Igor, a bábasámán. Alatta hősünk apródfrizurával, matyóhímzett kaftánban, süvegben, kezeit kitárja. Jobb kezének hatodik ujján békés ábrázatú turulmadár csücsül. Lábánál szelídült barnamedve hempereg bocsaival. A poszter alján közepén a lehelkürtjük száma, illetve a lakhelyük kapott helyet: Etelköz, Tas vezér körút 8 szám, 9. emelet, 5. lakás.
Igor neve futótűzként terjedt Etelközben, professzionális mágusságának híre felforgatta a hun metropolisz mindennapjait. Minden várandós nő azt akarta, hogy ez az áldott ember hozza világra gyermekeit. Sőt, sokan gyermekük keresztapjának, néhány pirongató esetben apjának is felkérték.  Minden haldokló tőle akart áldást kérni, ám egy idő után akkora lett a várólista, hogy a haldoklóknak szükségből el kellett halasztaniuk a haldoklásukat későbbre. Szerencsére ebből nem lett botrány, a korábbi évszázadban a kórházi várólisták már hozzászoktatták az embereket a halasztott agóniához. 
Igor dúskált a pénzben, ám mivel valóban kiváló üzleti érzékkel rendelkezett nem értéktelenedő hubapotban határozta meg szolgáltatásainak árát, hanem rubelben.  A tengernyi pénzből felújította a lakást, vásárolt magának sámándobokat, akupunktúrás kellékeket és még több Tibetan Relax™ füstölőt. Végre rendesen berendezte a rendelőjét, vett magának egy relaxfotelt, a rekamiét díványra cserélte és a keleti falra valamiféle hirtelen felindulásból egy olyan teljesfalas fotóposztert ragasztott, ami a Kreml-t ábrázolta.
Gizikének a legdivatosabb selyem otthonkákat és fejkendőket vásárolta, az idős nő manikűröshöz, pedikűröshöz járt, divatos, dús szemöldököt tetováltatott magának. Igor a rendelőben helyezte el az Oroszországból beszerzett pár masszázsfotelt is, letakarta őket rózsás polárpokróccal, majd azt hazudta a kuncsaftoknak, hogy az elméjével érinti meg őket.
Virágzott az üzlet, Igor és Gizike még sosem éltek boldogabban.

***
            Igor a modern idők egyik leghíresebb bábasámánja lett. Az egész hun nép csodálta, a nők verseket írtak neki, plüsspulikutyákkal és tulipánokkal halmozták el, a postaládája állandóan tömve volt. A mama is népszerű lett az idős, sőt még az ifjú urak körében is, több kérő jelentkezett, ám ezeket ő rendre elutasította.
Kerek két esztendő kellett ahhoz, hogy Igor híre egészen a királyi jurtáig eljusson. Az akkori királynak volt egy súlyos, gyógyíthatatlanul beteg lánya, ám mivel nem bízott az egészségügyben megfontolta, hogy igénybe veszi Igor szolgáltatásait.
A király közelgő kürtöléséről a hatóságok előre értesítették a bábasámánt, hogy egészen biztosan otthon legyen, mikor megcsörren a lehelkürt. Ezzel valójában csak azt érték el, hogy Igort a beharangozott időpont előtt huszonhat órával ideges hányás-hasmenés epizódok kezdték el gyötörni. Az állapota az időpont közeledtével oly komolyra fordult, hogy Gizikének el kellett mennie felnőttpelenkát vásárolni a gyógyászati-, és táltossegédeszköz boltba, valamint a bejárati ajtó mellett felfüggesztett lehelkürt alá egy bilit is el kellett helyeznie. A padlószőnyeg biztonsága csak így volt garantálható.
A bukás borítékolható volt, hiszen Igor eddig kamuzott fűnek fának, és tudta jól, a királyt nem tudja holmi csakramasszázzsal megvezetni. Egyértelmű volt, nem tud segíteni a lányon, így karóba húzzák, vagy felnégyelik.  Igor izzadva, remegve vette fel a telefont.
-Igen, tessék, itt Igor Igorojevics, a bábasámán beszél – suttogta. A király határozottan szólt.
-Üdvözletem, Igor.  II. Taksony király vagyok. A lányomról van szó.  – Igor mély légvételekkel próbálta álcázni, hogy retteg. – Súlyos beteg. Sápadt, sovány, éjszakánként szörnyű hidegrázásra, verejtéktócsában ébred! Királyi parancsommal kötelezem, hogy segítsen rajta!
Erre a kijelentésre Igor kishíján telerakta a pelenkáját. 
– Természetesen királyom, enyém a megtiszteltetés!
– Nagyszerű! Holnap este küldetek magáért egy helikoptert, ami áthozza önt Levédiába! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Taksony király, majd lerakta a lehelkürtöt.
Igor csak hallgatta a kürt zúgását, teljes testében remegett, nincsen semmi esélye. Levédiában fog meghalni (korábban Debrecen). Szerencsés esetben felakasztják, de nagyobb valószínűséggel négyelik fel vagy törik kerékbe. Esetleg felajánlják égő áldozatként. A bevett Rivotril hatására megfogalmazódott benne a tökéletes terv, ám azt Gizikének már nem tudta elmondani, mert potom tizenkét órára álomba szenderült.
Másnap reggel közölte Gizikével a király parancsát, majd miután az egy kisebb, komolytalan szívinfarktus kapott, közölte vele mit talált ki. Gizike azonnal vette a lapot, elfelejtette az infarktust és elkezdett összepakolni. Kutyafuttában összeszedték az összes pénzüket és a legkedvesebb dolgaikat, majd a sámándobokba rejtették őket.
Gizike a szomszédra bízta a fikuszok, a szigorúan gyógyászati vadkender és Igor gombájának öntözését, azt hazudta neki, csak két hónapra utaznak el. Gizike persze nem sejthette, hogy az öreg két nappal később agyvérzésben meghal és ígyis-úgyis kipusztul minden.
Pár óra múlva landolt az árpádsávos helikopter a tömb tetején. Igorék már ott vártak, az összes cuccukkal felszerelkezve. A helikopterben két férfi ült, az egyik kísértetiesen hasonlított arra, aki Gizikét még várandóssága idején követte egy szupermarketben. A másik csikóskalapot és hortobágyi csikósruhát viselt, minden bizonnyal ő volt a pilóta.
Igor már jól ismerte ezt a felállást. A süveges, napszemüveges fickó a titkosszolgálattól jött, az volt a dolga, hogy ellenőrizze a pilótát, nehogy eltérítse a gépet és így elhagyja az országot. Ám Igor már olyanról is hallott, hogy a titkosszolgálatos akart emigrálni, de közben kiderült, a pilóta is beépített ember, szóval szépen fellógatták a hazaárulót. Ezek miatt nem nagyon bíztak egymásban az egymás mellé beosztottak, meg sem kíséreltek elszökni.
Miután felszállt a helikopter, a hihetetlenül nagy hangzavartól a két fickó meg sem hallotta ahogy Gizike előveszi és élesíti a Coltot. Senki sem fog meghalni Levédiában, főleg nem Igor. 
– Gépeltérítés! – kiáltotta nagy hangerővel Gizike, majd a titkosszolgálatos fejéhez szorította a pisztolyt. A pilóta döbbenten nézett az öreghölgyre. – Mit tátja azt a nagy halszáját, mondom gépeltérítés! Ha nem engedelmeskedik lelövöm ezt a süveges gőtét!
Néma csend lett, mindenki kérdőn nézett Gizikére.  
– Jól van, eltévesztettem, görényt, süveges görényt! – kiáltotta a nő, mire Igor még nagyobb nyomatékot adva a dolgok komolyságának elővette íját s nyilát, és azt a pilóta fejéhez szegezte. 
–  Az úti cél Stuttgart – közölte Igor, mire a pilóta felsóhajtott.
– Nincsen elég üzemanyagunk.
– Hova tud minket elvinni ennyivel?
– Talán Bécsbe. Ha nagyon belehúzunk.
– Akkor húzzon bele! – kiáltott Igor.
– Bizony halszájú, húzzon bele! – tetézte Gizike.
            A landolás után a két férfinak sem kedve, sem üzemanyaga nem volt ahhoz, hogy visszatérjen Hunhonba, így Igorral és Gizikével együtt ők is politikai menekültként telepedtek le Ausztriában. A király lánya, Eszter, azóta sajnálatos módon elhalálozott akut myeloid leukémiában, Igor fejére pedig hatvanmilliárd hubapot (régebben tizenötezer forint) vérdíjat tűztek ki.