Egy szelet Párizs Debrecenben – A MODEM Párizsi absztraktok című kiállításáról

2021. október 2-án nyílt meg a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Párizsi absztraktok – Abstraction-Création – Kandinszkij, Hélion, Calder, Moholy-Nagy… című kiállítása. A mintegy 1500 négyzetméteres kiállítótérben a párizsi Abstraction-Création csoport munkái láthatóak, melynek többek között Vaszilij Kandinszkij, Jean Hélion és Naum Gabo is tagja volt, valamint néhány magyar származású alkotó, mint például Tihanyi Lajos vagy Martyn Ferenc művei is. A kiállítás kurátora Dr. Mészáros Flóra művészettörténész, akinek közel másfél évtizedes kutatómunkájának eredményét összegzi a bemutató. Ahogy a kiállítás megnyitóján elmondott beszédekben is elhangzott, egy rendkívül jelentős tárlat látogatható most Debrecenben, a témában ugyanis a világon közel ötven éve nem rendeztek ilyen átfogó jellegű kiállítást.

Az Abstraction-Création nevű csoport egy közel száz fős társaság volt, amelyet az 1930-as évek Párizsában alapítottak, és a közösség a későbbiekben is ott tevékenykedett. Nevét a francia abstraction és création szavak összeillesztéséből kapta, az előbbi kifejezés inkább az elvont, organikus formák, utóbbi a kreáció, a teremtés, a geometrikus törekvésekhez kötődik – ahogy a kiállítás falain is olvashatjuk. A nonfiguratív művészeti csoportosulás tagjai e két irányvonalat képviselték.

A kiállítás számos – közel száz darab – művet mutat be, ezek közül a teljesség igénye nélkül emelek ki néhányat a későbbiekben. A tárlat hazai és külföldi gyűjteményekből válogat, olyan intézményekkel együttműködve, mint például a párizsi Centre Georges Pompidou – amely többek között az alább látható Kandinszkij-festményt is kölcsönözte a MODEM-nek – vagy a bécsi Belvedere.


Vaszilij Kandinszkij: Két zöld pont, olaj, homok vásznon, 1935.
forrás: https://www.wassilykandinsky.net/work-58.php [2021.10.08.]

A fenti Kandinszkij-képpel – amely sajnálatos módon az egyetlen Kandinszkij-alkotás a tárlaton – egy térben található Otto Freundlich Az én egem vörös című, 1933-ban készült festménye. E kép már csak címadásában is emlékeztethet minket Barnett Newman valamivel később, 1966-ban készült, Nem félünk a vöröstől, a sárgától és a kéktől! I. című munkájára, amelyen az alapszínek közül a vörös szín kapja a leghangsúlyosabb szerepet. Newmannél a „félelelemnélküliség” bizonyára az alapszíneknek – különösen a vörösnek, ami az erő, a vér, az erőszak színe – a tiszta, vagyis törés, keverés nélküli alkalmazására vonatkozik. Freundlich művének pedig már a címében is megjelenik az az autonómiára, függetlenségre való törekvés, amely a moderneket általában jellemezte. A festőt – kis túlzással, hiszen bizonyos minimális kompozíciós és színbeli rend a legelvontabb alkotásokon is megfigyelhető – már nem kötik szabályok, így lehet az ő ege akár vörös is, ha úgy akarja. A festmény geometrikus, csempe-, illetve mozaik-szerű felépítése előidézheti bennünk a későbbi pixel art képeket is.


Otto Freundlich: Az én egem vörös, olaj, vászon, 1933
forrás: http://www.ezredveg.vasaros.com/html/2015_05_06/1505062.html [2021.10.08].

A tárlaton az első képek között található Alfred Reth Szajnapart című, 1926-ban készült munkája, mely nem teljesen nonfiguratív munka, a térbe olvadó, de ennek ellenére felismerhető emberalakok egyszerre mutatják a kubizmus hatásait, ugyanakkor az ezen való túllépést is.

Az organikus irány képviselői között találjuk például Jean Arpot, akinek 1926-os Köldök torzó nevű munkáján fellelhetőek a biomorfizmus vonásai. A képen látható forma egy erősen stilizált emberalakot idéz, szemlélése közben eszünkbe juthatnak akár az őskori idolok is. Jean Arp több művén is felfedezhető a köldök hangsúlyossága. A köldök az anyával való kapcsolat szimbólumaként is értelmezhető, hiszen a köldökzsinór az, ami a gyermeket az anyával a születés pillanatáig összeköti, így átvitt értelemben a születés jelképe is lehet, ugyanakkor (pontosan éppen ebből kifolyólag) annak a fájdalomnak a jelképe is, amit születéskor a gyermek és az édesanya egyaránt átél, amikor elszakadnak egymástól.


Jean Arp: Köldök torzó, 1926. (saját fotó)

A magyar származású alkotók munkái közül többek között érdemes kiemelni Martyn Ferenc és Tihanyi László alkotásait. Martyn Ferenc Afrikai emlék című képe fogad minket a kiállítás első teremrészletében. E festmény esetében – de Jean Arp korábban említett Köldök-torzója esetében is – azt a modernekre jellemző attitűdöt figyelhetjük meg, ami például Picassot is arra késztette, hogy az afrikai törzsi művészetből merítsen inspirációt. Általában jellemző a modern festészetre, hogy képviselői a különféle törzsi kultúrák vagy éppen a gyermekrajzok világa felé fordulnak. Ennek okait itt nincs helyünk kifejteni, mindenesetre a háborúk, a válságok, s a mindezekből fakadó egzisztenciális bizonytalanság, valamint az ipari társadalom kialakulása és az ezzel szorosan összefüggő technológiai fejlődés (különösen a film és a fotográfia megjelenése, melyeknek révén háttérbe szorult az úgynevezett mimetikus vagy utánzó művészet) mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy az alkotók a törzsi kultúrákhoz és a gyermekek rajzaihoz forduljanak, hogy valami ősit, valami tisztát ragadhassanak meg.

Tihanyi Lajostól több munkát láthatjuk a kiállításon. Tihanyi életművéből talán a legismertebbek– a kubizmus hatásait mutató – sajátos stílusában készült emberábrázolásai, mint például Fülep Lajosról készült portréja. A tárlaton azonban Tihanyi egy másik arcát, a teljesen vagy majdnem-teljesen absztrakt munkáit tekinthetjük meg. Ilyen például a Színes madár című képe, mely egyaránt mutatja az organikus és a geometrikus irány hatásait. Habár a festői kifejezőeszközök, vagyis a színek és formák oltárán a téma mint olyan majdhogynem teljes feláldozásra kerül, a madár alakja az absztrahálás ellenére is felismerhető marad, ezzel támpontot adva a mindenkori befogadónak az értelmezéshez.

Tihanyi Lajos: Színes madár, 1935 (saját fotó)

Többek között malevicsi, mondriani hatások is megfigyelhetők számos munkán, így például Jean Hélion Neoplasztikus kompozícióin vagy Frantiŝek Kupka cím nélküli képein, illetve Jean Geria Színes sík relief kompozícióján.

A kiállítótérben azonban nem csak festmények kaptak helyet, hanem szobrok és fotográfiák, illetve néhány grafika és vázlat is.

Étienne Beöthy: Felsőbb ember, Opus 0039
márványtámasz, platinált bronz, 1928 (saját fotó)

A fenti képen látható szobor például a párizsi Courtesy Galerie le Minotaure tulajdonát képezi. A magyar származású Beöthy formavilága többek között a korábbiakban már említett Jean Arp munkáival rokonítható. Bár a fent látható Felsőbb ember című szoborban az emberi alak még jól felismerhető marad, a forma elnyújtása, a valóságos arányoktól való elfordulás, valamint a részletek, különösen a végtagok mellőzése, illetve azok hiánya egyértelműen az absztrakció felé történő elmozdulást mutatja.

Moholy-Nagy László: Eiffel-torony, 1925 (saját fotó)

Moholy-Nagy László fent látható munkáján a párizsi Eiffel-tornyot láthatjuk. Bár egy ismert építményt örökít meg a fotográfia, különlegességét a szokatlan nézőpont választása adja – hiszen nem a legjellemzőbb nézetből láthatjuk a tornyot. Első pillantásra talán nem is feltétlenül tudnánk megmondani, hogy az Eiffel-tornyot látjuk, a cím viszont segít nekünk az eligazodásban. A fotó bár figuratív, azáltal, hogy a látvány egy szeletét ragadja ki, melyben a vasszerkezet elemei, illetve ezek egymáshoz való viszonyai dominálnak, felfedezhetjük benne az absztrakcióra való törekvést is.

A kiállítótérben sétálva mindemellett egy nagy méretű, az 1930-as évek Párizsát ábrázoló térképpel is találkozhatunk, de kialakítottak egy kávézót idéző térrész is néhány asztallal és székkel, amelyeken helyet foglalva megidézhetjük a korabeli kávéházi beszélgetéseket.

Azt hiszem, a fentiekből is látható, hogy az Abstraction-Création csoportosulás számos különféle alkotót és ebből kifolyólag számos stílust foglal magában, noha az absztrakcióra való törekvés mindegyiküknél jelen van. A kiállítás a modern művészet számos irányzatából vonultat fel példákat, a műtárgyak reprezentálják azokat a főbb vonulatokat, amelyek a huszadik század második felében és a huszonegyedik században alkotó absztrakt művészekre is hatást gyakoroltak. Ha csupán a magyar vonatkozást nézzük, gondolhatunk itt például Maurer Dórára, Bak Imrére vagy Nádler Istvánra, nemzetközi viszonylatban pedig olyan világhírű alkotókra, mint Barnett Newman, Jackson Pollock vagy Gerhard Richter – utóbbinak jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható életművének korszakait bemutató, átfogó jellegű kiállítása. A debreceni tárlat egyik falán egy Seuphor-idézet olvasható, mely arra világít rá, hogy a huszadik század első felében elkezdődött egy harc, melyben éles határvonalat húztak az absztrakt és a figuratív képek közé – ez a harc mára, úgy gondolom, elcsitult, azonban a huszadik század elején kibontakozó formabontó törekvések a mai napig hatást gyakorolnak a képzőművészetre – éppen ezért mindenképpen érdemes velük megismerkedni.

A tárlat 2021. október 3. és 2022. január 30. között látogatható a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti központ második emeletén. Érdemes figyelni a MODEM eseménynaptárát is, ugyanis a szervezők számos tárlatvezetéssel és egyéb programmal várják az érdeklődőket.