B-oldal
(részlet a Beton című regényből)

Néha Miskolcra utaztunk ruhákat venni. A Haver csődje után Ózdon nem találtunk nekünk való boltot. A megyeszékhelyet azért is imádtam, mert lehetett lemezeket kapni. A spanok egy alkalommal nem tudtak velem jönni, hát egyedül indultam. Bevásárlás után, mint valami élsportoló, olyan sebességgel iramodtam a buszállomásra, hogy minél előbb hazaérjek és lejátszhassam az új cédéimet. A kazetták kezdtek kimenni a divatból, a buszon viszont egy walkmanes kiscsajra figyeltem fel. Piros baseball sapkája koronaként ékeskedett csinos babaarca felett. Sugárzó, életvidám tekintet. Érzéki, telt ajkak. Formás popsi. Feszes keblek. Teljesen rákattantam. Amikor lejárt az A-oldal, és kivette a kazettát, hogy megfordítsa, tudtam, ez az én pillanatom.

– Szia! Mit hallgatsz? – kérdeztem a legbarátságosabb, de közben legférfiasabb hangomon.

– Szia! Bone Thugs ’n’ Harmony. Szereted? – mosolygott, és muszáj volt felemelnie a fejét, mert különben a sapka siltje megakadályozta volna, hogy jól megnézzen. Ekkor láttam, milyen szép kék szemei vannak… mint a tenger a posztereken.

– Hogyne szeretném, kedvencem! – ujjongva mondtam.

– Szerintem is jól nyomják – éppen olyan albumot hallgatott, amit nem ismertem a bandától, de nem akartam azt mondani, hogy adja át a fülhallgató egyik szárát. Hogy nézne ki, ha ismerkedéskor egymás szavai helyett zenét hallgatunk?

– Mióta nyomatsz rapet?

Érdekes, hogy életem filmjébe mindig a rap útján kerültek a főszereplők. Végigdumáltuk az egész utat, és kiderült a csajról, hogy az anyját látogatta meg abban a miskolci kórházban, ahova én is jártam az epilepsziámmal. A muterja a baleseti osztályon feküdt kéztöréssel; háztartási baleset. Rita szülei elváltak, de nem rázta meg, legalábbis ahogy mesélt erről, nem látszódott rajta. Jól megvolt az anyjával kettesben. Megtudtam, hogy szakközepes, két évvel fiatalabb nálam, kos a csillagjegye, mint nekem, és bolti eladónak tanul. Ahogy dumáltunk, még jobban tetszett. Kék szemeibe nézve olyan érzés kerített hatalmába, mint az első betépés során. Nem akartam, hogy véget érjen a csevejünk, de a busz beért Ózdra.

– Holnap ráérsz? – kérdeztem megint tesztoszteronbomba hangon.

– Mikor és hol, attól függ? – nyert ügyem volt, talán robbanni fog az a bomba. Nem hezitált, hogy hú, meg jajj, hanem jelezte, adjak időpontot és helyet.

Kora este a Sörgödört jónak gondoltam. Egyrészt billiárdozni is lehet, másrészt a haverjaim nem járnak oda csütörtök esténként, nem fognak közbeavatkozni. Nehogy valamelyik lenyúlja a helyes kis rappercsajt, mielőtt benyúlnék neki. Viccet félretéve: nem csak az hajtott, hogy elveszítsem a szüzességem.

***

Végre elérkezett a csütörtök este. Rita pontosan öt perccel utánam érkezett a gödörbe, még csak a söröm felénél tartottam.

– Mit iszol? – kérdeztem kedvesen.

– Azt, amit te – válaszolt kacér mosollyal, és rágyújtott egy cigire.

– Bírom az olyan csajokat, akik sört isznak – bókoltam, miután kikértem az italt és letettem az asztalra.

– Igen? Azt hittem csak engem bírsz – nevetett és úgy pillantott rám, olyan kéjsóvár tekintettel, mintha egy fallosz lenne a fejem helyén, a beszédje meg olyan volt, mintha azonnal be akarná kapni. Lassan mozgatta az ajkait, és minden befejezett mondat után kissé tátva hagyta. Nyilván tudta, hogy világbajnok szája van, és direkt rájátszott.

– Úgy értem, bírom benned ezt is, hogy sörözöl – mentegetőztem, holott fölöslegesnek éreztem, hiszen csak viccelt.

– De miért tartod szexinek, ha egy nőnek férfiszokása van? – üvegből ivott, és ahogy a szájába vette, végem volt.

– Nem is az, hogy szexi, hanem olyan, mintha nem lenne szakadék közöttünk. Mintha egyformák lennénk, pedig különböző neműek – nem tudtam eldönteni, hogy ez jó szöveg vagy szar.

– Hát, azért remélem, hogy a sör után még nő maradok. Nem szeretnék arra ébredni, hogy egy hosszú és kemény farok szúrja a pizsamanadrágomat a lábaim közül – erre akkorát röhögtem, hogy közben kifújtam egy kortynyi sört az asztalra. Eleinte féltem, leégek előtte, észreveszi, hogy nem vagyok nagy csajozós, de rám volt írva, hogy lenyűgöz a látványa, és ez boldogsággal töltötte el. Ráadásul humora is volt.

– Nagy poén – mondtam, miközben letöröltem egy papírzsebkendővel az asztalról meg az államról az aranysárgán gyöngyöző nedűt.

– Ja, de amúgy az éjszakai magömlés is gáz lehet. Gondolom ragacsos, mint a törökméz, aztán kezdheted fürdéssel a napot. Meg átaludni egy orgazmust, annak mi értelme? Jobban járna minden srác, ha nappal törne fel, nem? – olyan hangosan nevettem, hogy minden mondata végén várnia kellett egy kicsit, mert különben nem hallottam volna a következőt.

– Inkább az éjszakai, asszem az kényelmesebb – az eszmefuttatása után elképzeltem, ahogy sétálok az utcán vagy a suliban, majd hirtelen felizgulok és elélvezek. – Amúgy az is bejön, hogy szókimondó vagy.

– Van, ami nem jön be rajtam? – lassan fújta ki a füstöt, mielőtt feltette a kérdést. Valószínűleg kellett neki pár másodperc, hogy átgondolja, az éjszakai miért könnyedebb a nappalinál.

– Olyan nincs – láttam rajta a hiúságot, hogy imádja, ha epekednek utána, és én ezt csak tápláltam benne. Kezdtem azt érezni, hogy nem is én tetszek neki, hanem az, ahogy etetem az önbizalmát, de nem zavart. Roppant módon akartam a csajt.

– Na, akkor játszunk? – mosolygott, aztán a billiárdasztal felé biccentett.

Én kezdtem; a háromszög alakú keretbe helyeztem a golyókat, aztán egy erős lökéssel útjukra tereltem őket. Első körben sikerült eltennem három telit, majd átadtam Ritának a dákót, mivel a lepukkant sörözőben csak egy volt. Megragadta a bal kezével, másikkal a krétát helyezte a hegyére, és miután eleget juttatott rá a kék porból, a felesleget lefújta. Mindezt olyan komótos és erotikus mozdulatokkal, mintha pornófilm castingján venne részt. Ha nem bő szárú nadrág van rajtam, tutira nem csak a tekintetemből olvassa ki, mennyire bejön nekem. Próbáltam keresni valami témát, játszani a macsót. Elmeséltem a múltkori részeges biliárdozást – amikor nem tudtam biztosra, hogy melyik golyó az én csapatomé –, aztán a szkinhedekkel történt bunyót. Nevetett, de egy szempillantásra sem nézett rám, hanem lökdöste a golyókat. Minden olyan pillanatnál, amikor előredőlt, a popsiját mustráltam. Mire a sztorim végére értem, belökte az összes csíkos golyót. Nekem még négy teli pihent az asztalon. Megráztam a fejem, mint aki úgy érzi, álmából akar felébredni… de még mindig előttem domborodott a hátsója, a négy golyó szintén.

– Baszki! Nem tudtam, hogy ilyen jól bánsz a dákóval – elismeréssel vegyült a csalódottságom. Magamban negatívan csalódtam, amiért ilyen könnyen szarrá ver, benne meg pozitívan… ugyanezért.

– A tiéddel is jól bánnék – mondta selymes, lágy hangon, olyan közelről, mintha attól tartana, rajtunk kívül más is meghallja.

Nem tudtam mit válaszolni erre, szavakkal nem, de egy csók elcsattanását aktuális reakciónak éreztem. Nagyon jó íze volt, kellemesen belebizseregtem, amint nyelve a nyelvemet simogatta. Ebben is bajnok volt a csaj.

– Anyám még kórházban van, miénk a lakás – ismét összefonódtak ajkaink.

– Akkor gyerünk! – olyan gyorsan gurítottam – kézzel – a lyukakba a golyókat, mintha égő házból kellene menekülnöm, és ez olyan cselekedet lenne, amit előtte muszáj megtennem. Persze nem égő házban éreztem magam, bár tüzeltem rendesen.

***

Miközben Ritáék lakásáig sétáltunk, végig csak arra tudtam gondolni, milyen jó lesz megdugni. Amikor végre elfordult a kulcs a zárban, azonnal nekiestem a csajnak. Markoltam a melleit, a fenekét, vadul smártunk, ő meg a farkamat tapogatta, de a farmerom mély ülepétől nem fért hozzá eléggé.

– Leveszed? – kérdezte sóvárgó tekintettel.

– Aha – azonnal ki is pattintottam az övem fémcsatját.

Nem egymást vetkőztettük, hanem saját magunk hámoztuk le ruhadarabjainkat, és azonnal a combjai közé fúrtam a fejem. Gondoltam, odateszem magam, hogy a listáján dobogós faszi legyek. Ennek már nem volt olyan jó íze, mint a csókjának, lehet nem ártott volna megmosnia sör meg pisilés után. Na, nem baj… folytattam. Pár perc múlva feljebb csúsztam, és szerettem volna, ha ő is szájjal kényeztet, de megkérni nem mertem, magától meg nem csinálta. Kár, mert baromi szép szája volt.

– Gumi van nálad? – kérdezte szétterpesztett lábakkal.

– Ja, a pénztárcámban –nyúltam a padlóra dobott farmerom zsebébe.

Felhúztam a kotont, és belehatoltam. Kurva jó volt! A csodálatos érzés viszont kellemetlen izgalommal párosult; idősebb haverjaim mindig azzal jöttek, hogy első alkalommal szinte azonnal elsültek, és tutira vették, hogy velem is így lesz. Annyira ráparáztam erre a dologra, és annyira meg akartam felelni a csajnak, hogy hiába adtam neki, mint a nyúl, nem akart bekövetkezni a robbanás. Ő már rég elment, én meg löktem őrült tempóban és semmi. Éppen a fordítottja történt annak, amit a spanjaim jósoltak.

– Na, mi van? Mégsem tetszek neked?

– Dehogynem! Ne hülyéskedj! Csak… szerintem túl vastag a gumi – továbbra is lihegtem a csajon rendületlenül.

– Biztos nem más a gond?

– Na, jó. Szégyellem, meg ezért parázok, de elmondom… szűz vagyok.

– Csak voltál. Amúgy nem kellene paráznod, mert kurva jól kefélsz – mosolygott és őszintének tűnt, mégsem tudtam feloldódni, hiába volt állati jó a szitu.

Már azon agyaltam, hogy kiveszem belőle és kézzel folytassa, mert tényleg zavart a gumi is, amikor kopogás törte meg a gondolatom.

– Rita! Beengednél, kislányom? – hallatszódott a bejárati ajtó mögül.

– Bazzmeg! Gyorsan szállj le rólam – mondta a leghatározottabb hangnemben, amit suttogva használni lehet.

– Hallasz, szívem? – folytatta az anyja a kopácsolást. Azonnal lelankadt a kedvem.

– Nyugi, benne hagytam a kulcsot, nem fogja tudni kinyitni – nézett rám Rita. – Öltözz már gyorsabban! – előbb nyugtat, aztán siettet; szeszélyes nő.

– Kicsim! – és a türelmetlen anyuka.

– Megyek már, csak vécén vagyok!

– Nem úgy volt, hogy bent tartják? – kérdeztem szüzességem tulajdonosától.

– Nem tudom, bazzmeg! Nem mondta.

– Hát ez kurva jó – összeszorítottam a szám az idegtől, kezeimet meg ökölbe.

Rohadt gyorsan történt minden. Amikor Rita beengedte az anyját, még lihegtem és piroslott az arcom. Rita izzadt és szintén kipirult.

– Mi van veled, lányom? Lázas vagy? – extraaggodalmas arccal nézett rá az anyja.

– Nem, dehogy… vagyis lehet – Rita hezitált, melyik az ésszerűbb válasz.

– Meg kell mérni.

– Oké, de nem most. Lelépek itthonról.

– Mégis hova? És ki ez a fiú? – bizalmatlan tekintettel méregetett.

– Csókolom! Magyar Richárd vagyok – izgalmamat azzal próbáltam leplezni, hogy lazán zsebre dugtam mindkét kezem, hátam az ajtótoknak támasztottam, és gondolatban könyörögtem egy szál cigiért.

– Örvendek! – ironikus grimasszal mondta, tehát ez valójában olyasmit jelentett, hogy leszarja. – A kulcsot miért hagytad a zárban, lányom?

– Nem tudtam, hogy jössz.

– Ja, értem – mondta a molett asszony, mialatt a fejét forgatva végigvizslatta a lakást.

– Na, léptünk. Szia! – kislányosan ártatlan hangon köszönt Rita, még mindig lángvörös pofival.

– Csókolom! – rohantunk a lépcsőn, mint beagle kutya a vadászmezőn.

***

Másnap megtudtam Ritától, hogy a „ja, értem” mit jelentett; ott felejtettem a kibaszott kotont a szekrényen.

– Hogy lehetsz ilyen hülye fasz? – nyoma sem volt „tetszeni akarok neked” hangsúlynak.

– Nem direkt csináltam, bazzmeg! – ráncoltam a homlokom.

– Ennyit tudsz mondani?

– Bocsánat! – erre is olyan durcás tekintettel reagált, mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát.

– Baszódnál meg! – meglepően hirtelen és durván rivallt rám, szempillantás alatt idegbe hozott ezzel.

– Most mi a faszom van, bazzmeg?! Nem tudtuk, hogy anyád hazajön! Kapkodtunk, mint akinek teljesítménybérben fizetik az életét. Nem figyeltem, ott hagytam, sajnálom! Különben is, nem tudta, hogy már nem vagy szűz? – hadartam szinte egy szuszra, majdhogynem toporzékolva.

– De bazzmeg! Hogyne tudta volna. Beszámoltam neki mind a tízről. Ilyenekről beszélgetünk a vasárnapi ebédnél – a „kurvára idióta vagy” tekintetnél úgy éreztem, otthagyom a csajt. Nem mintha zavart volna a szexuális étvágya, csak hosszútávon nem tűrtem ezt a hangnemet senkinek… Rágyújtottam. Zsinórban háromszor slukkoltam a cigimbe, csak utána fújtam ki a füstöt, hosszan és hangosan; ideglevezető slukk volt. Agyaltam, hogy mit tegyek… nem akartam elveszíteni a csajszit.

– Figyelj! Holnap habparti lesz a Pegazusban. Meghívlak! Iszunk, bulizunk, és elfelejtjük ezt a szarságot. Mit szólsz? – bámultam a tengerkék szempárba.

– Jó, legyen! – mondta rövid tétovázás után.

Születésnap

Négy hét múlva háromszáz lepedővel a zsebemben utaztam a magyar határ felé. Örültem a magyar földnek, később a borsodi szellőnek még inkább. Az ózdi levegőnél nincs jobb. Van előnye is annak, hogy csődbe ment a kohászat; a gyárkémények nem szennyezik az eget.

Válogathattam volna az albérletek közül. Újvárostér? Városközpont? Mi legyen? Végül úgy döntöttem, maradok anyámékkal. Perkáljak egy idegennek, miközben négy-öt hétből hármat külföldön töltök? Lószart!

Három nap elteltével a megszűnő honvágyam helyébe meló iránti sóvárgás lépett, vagyis inkább a munkatársak hiányoztak, az esti hülyéskedések, egymás megtréfálása. Ózdon Bogyó kivételével már nem nagyon voltak haverjaim, szétszéledtek. Krisz Pestre költözött, Jani, Zsolti meg Gábor talán Bécsben dolgoztak… nem sokat hallottam felőlük.

***

Lassan közelgett anyám születésnapja. Örültem, hogy nem telefonon keresztül kell felköszöntenem, hanem személyesen megtehetem, mert éppen az egyik szabadnapomon ünnepel. Elhatároztam, hogy nagy csokor virággal és egy romantikus regénnyel lepem meg – odáig volt az ilyen nyálas szarokért, telitalálat volt az ajándékom. Fater viszont üres kézzel ért haza a munkából.

– Kitől van ez a virág? – kérdezte anyámat árgus hangnemben.

– A szeretőmtől, bazzmeg! – csipkelődött muter.

– Normálisan kérdeztelek, baszom a szád! – ebben viszont semmi irónia nem volt, csak őszinte düh.

Tudtam, hogy itt mindkettőjüknél elszakad a cérna. Fater valóban azt hitte, hogy anyám valami udvarlójától kapta a csokrot. Annyi esze nem volt, hogy kispekulálja, ha tényleg így van, anyu biztos azonnal kidobja, hiszen ha az ellenkezőjét teszi, az egyenlő a lebukással. Muter meg azért volt tiszta ideg, mert az öregem megfeledkezett a születésnapjáról. Az bocsánatkérés helyett lehúzott egy sört, és némán, duzzogva bámultak valami trágya sorozatot.

***

Másnap apám kicsit hamarabb végzett a melóval. Éppen otthon pihentem, amikor hazajött, egy kartondobozt cipelve. Na, most kiengeszteli anyámat, gondoltam. Biztos új videólejátszó van benne, vagy ilyesmi. Anyu pont a lábkörmeit festette a tévé előtt. Fater ezt is utálta; meggyőződése volt, hogy anyu ezzel is más fickóknak akar tetszelegni. Mintha mindenki a kibaszott lakkra gerjedne.

– Itt az ajándékod, nesze! – hozzávágott egy nagy betontömböt, az a lábára esett és letörte az egyik körmét. Komolyabb baja szerencsére nem lett, de ettől is üvöltött, én meg olyan idegbe jöttem, mint még soha.

– Te elmebeteg állat! El is törhetted volna a lábát! – a betondarabra bámultam; anyám neve szerepelt rajta, születésének időpontja, és egy kötőjel után az aznapi dátum. Egy sírkövet készített neki az a rohadt barom!

– Fogd be a pofád! Takarodj inkább Németbe a buzi haveroddal! Amíg az én kenyeremet eszed, meg az én házamban élsz, addig kuss a neved!

– Nincs szükségem tőled semmire, te faszszopó! – ordítottam a képébe.

– Megbaszom a szádat, te selejt! Nélkülem semmi lennél! – közben akkora jobbost kaptam tőle, a szám szélén kicsordult a vér.

– Oké, fater! Ahogy akarod! – vetettem oda magabiztosan, és az idegtől remegve.

Felrohantam a szobámba, kettesével szedve a lépcsőfokokat. Az utazótáskámat kiemeltem az ágy mögül, aztán amilyen gyorsan csak lehet, telepakoltam a kedvenc ruháimmal. Nem így akartam távozni a családi fészerből, de ha így alakult, legyen! Belenyúltam abba a fiókba, ahol a Lugerem pihent. Régen használt, de nagy becsben tartott pisztolyomra rászereltem a hangtompítót és megpusziltam. Lerohantam a lépcsőn, jobb kezemmel a fegyvert markolva, bal vállamon a sporttáskával. Anyám zokogott, faterom sört öntött magába. Egy hirtelen mozdulattal kivertem a kezéből a félig kiürített üveget, az nagy robajjal szétcsattant a padlón.

– Ezt vedd a szádba, rohadék! Mi lesz?! – nagyra tágult pupillákkal meredt a pisztolyra, a hangtompító az ajkait érintette. Meg se mert mukkanni. Az adrenalin szintem az egekben volt.

– Ricsi, kisfiam! Ne tedd ezt! – anyám valószínűleg az idegösszeroppanás szélén állt, de volt annyi lélekjelenléte, hogy le akarjon beszélni a tervemről. Könyörgött, én viszont úgy tettem, mintha nem hallanám.

– Ha nem nyitod ki a szád, esküszöm, hogy felvagdallak és patkányok elé hajítalak! – üvöltöttem, ahogy kifért a torkomon.

Lassan tátotta a száját, mint amikor a kisgyerek retteg a fogorvostól, de tudja, hogy muszáj megtennie. Nincs más választása.

– Ez az, apuci! Szopjad, ügyesen! – szeme sarkában könnycseppek jelentek meg és folytak az álláig, ahogyan a csövet ritmusosan előre toltam, hátra húztam, és addig ismételtem a mozdulatot, amíg apám be nem vizelt. Ekkor meghúztam a ravaszt. Azóta úgy gondolok arra a napra, mintha újjászülettem volna; igazi, tökös férfivá váltam.