Szerző: Kirilla Teréz

“Ezt a vigasztalást akarom átadni” – interjú Hajdu Szabolcs rendezővel

2014. március 21-29. között került megrendezésre a VIII. DESZKA Fesztivál a debreceni Csokonai Színházban. A temesvári Csiky Gergely Színház Békeidő című előadását 2014. március 27-én mutatták be a fesztiválközönségnek. Hajdu Szabolcsot, a darab íróját és rendezőjét Kirilla Teréz kérdezte, akinek a darabról írt összefoglalója az interjú után olvasható

Olvass tovább

Radu Aldulescu: Jeruzsálem prófétái

“Doru röhögött a románok rovására, mert ettől szerencsétlen, hogy képes tűrni, az ördög vasából gyúrták a románt, mire Codoşan, hogy ne kezdj ki a románnal, mert minél jobban csépeled, annál erősebb és edzettebb lesz, és ezalatt a nő, mintha a lelke szakadna ki, egyre csak azt hajtogatta, hogy vér folyt…” – Részlet Radu Adulescu Jeruzsálem prófétái című regényéből, Kirilla Teréz fordításában.

Olvass tovább

A szakadék

“De hiába is érezném végtelennek a teret, ha egyszer hiányzik belőle Az, akinek léteznie kellene. Az egyik parton a halál, a másikon árnyékok. És a szakadék én magam vagyok.” Kirilla Teréz prózája

Olvass tovább
  • 1
  • 2

Szerzőink

Hírek

Gyorsposta

Programok – A Vörös postakocsi ajánlja

  • Nincs esemény

Kultúrkalendárium

<< okt 2021 >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31