Szerző: Kiss Gréta

12 évnyi Élet

Kiss Gréta kritikája a Sráckor című filmről. “12 év. Gondoljunk csak bele, mennyi minden történik velünk ennyi idő alatt: korszakok kezdődnek el vagy zárulnak le az életünkben, gyökeresen átalakul a stílusunk, a gondolkodásmódunk, a szemléletünk. De mi a helyzet akkor, amikor ez a bizonyos 12 év egy film készítése közben telik el? Ha szerencsések vagyunk, létrejön egy olyan alkotás, mint a Sráckor, ami magát az életet mutatja be. Azt a természetes folyamatot, ahogy felnőnek a gyerekek, ahogy kisebb-nagyobb kitérőkkel megtalálják a saját útjukat, miközben a szülő nem tehet mást, csak próbál megfelelni a folyton változó körülményeknek.”

Olvass tovább

„Az irodalom szépíti meg az életet, soha nem tudnánk lemondani róla” – interjú a Kávészünet együttessel

Hobbinak indult, később hivatás lett a zenélés és az irodalom szeretete két fiatal számára. Popovics György és Németh Ferenc középiskolás koruk óta egy csapatot alkotnak, és azt vallják, megzenésített verseket sokkal könnyebb befogadni. 2010-ben kiérdemelték a „Kultúra Fiatal Nagykövetei” címet, melyre minden fellépésükkel újra és újra rászolgálnak. Az irodalom szerepéről, értékéről, a Csillag születik című műsorról, Trendhagyó irodalomórákról és az egyediség fontosságáról Kiss Grétával beszélgettek. Nyári interjúsorozatunk második része.

Olvass tovább

Variációk egy tragédiára

“Az Augusztus Oklahomában nagyon nehéz film. Nem bánik szűkmarkúan a drámával, ráadásul kemény, realisztikus és húsbavágó elemekkel dolgozik. A menekülésről szól, arról, hogyan akar egy hétköznapi ember minden erejével elfutni a problémái elől, amelyekre nem tud megoldást találni.” Kiss Gréta kritikája

Olvass tovább

A hatalmasok gyengesége

“Az amerikai álom nagyszerűsége kíméletlenül kérdőjeleződik meg a filmben, legfőképpen Gatsby és Daisy jeleneteiben. Első találkozásuk Carraway házikójában, vagy a Gatsby villájában eltöltött szerelmes órák inkább soha be nem teljesülő ábrándozásnak, mint a várható jövő képeinek tűnnek. Bár mind a könyv, mind a film tanulsága egyszerű, nehéz elfogadni: a múlt nem tud gyökeret verni a jelenben.” Kritika Baz Luhrmann A nagy Gatsby (2013) című filmjéről

Olvass tovább

Egy asszony élete

Kritika Joe Wright 2012-es Anna Karenina-rendezéséről. Nem szavakkal, inkább a látvánnyal mond el mindent a nézőknek: a díszletek alkalmazásával érzékelteti az arisztokrata lét megkomponáltságát, színpadiasságát, a sötét színekkel és a szobák, lépcsők hosszú sorával, a szűk folyosókkal pedig az örök egyedüllétet szimbolizálja.

Olvass tovább
  • 1
  • 2

Szerzőink

Hírek

Gyorsposta

Programok – A Vörös postakocsi ajánlja

  • Nincs esemény

Kultúrkalendárium

<< júl 2021 >>
hkscpsv
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1