Szerző: Kulin Borbála

„minden nyitott könyv egy rejtett kamera” – Erdős Virág:világító testek – 100 kis budapest című kötetéről

“A kötet legmeghatározóbb befogadói élményét éppen ez a dimenziókezelés adja, az az öröm és izgalom, hogy a pár soros versek és a részleteket megjelenítő fotók mi mindent tudnak a valós és a művészi dimenzió különbségéről és összekapcsolhatóságuk performatív erejéről.” – Erdős Virág világító testek – 100 kis budapest című kötetéről Kulin Borbála recenziója.

Tovább

„Isten, halál, szerelem és szex nélkül nincs élet-élmény, s így művészet, irodalom sincs” – Beszélgetés Csabai Lászlóval a Szindbád, a forradalmár című regénye kapcsán

“A világ amúgy nem fekete és fehér, mint ahogy egy ember életútja sem az. Még a hősöké sem. Szindbád nyomozni akar, mert ez a legerősebb késztetés az életében. De hatékony, a bűnt a bűnhődéssel – legalábbis részben – feloldó nyomozást magánemberként végezni kizárólag az őskorban lehetett. A rendőr azóta mindig alkalmazkodni kénytelen az adott uralkodó osztály vagy réteg igényeihez, egy bizonyos mértékig szövetkeznie kell velük. Ezt tette Szindbád az ötvenes évek Magyarországán. De hiszen ezt tette, ezt volt kénytelen tennie a Szovjetunióban és a Horthy-rendszerben is. Ennek a beláttatása és ábrázolása nélkül nem lenne realista ez a mű.” – Csabai Lászlót Kulin Borbála kérdezi legújabb regénye, a Szindbád, a forradalmár kapcsán.

Tovább

Küllők, sávok, napalvó kertek, visszafelé, el – Beszélgetés Nagy Zsukával

“Szerintem fontos az ’arcbaolvasás’. Hogy legyen tétje annak, amit írsz. Ha úgy éred el, hogy meghatod az olvasót, akkor úgy, de ez nem jön tudatosan, hanem ott van a tapasztalásban, a megírni akart témában természeténél fogva.” – Nagy Zsukával a Küllők, sávok című új verseskötete apropóján Kulin Borbála beszélget.

Tovább

Szerzőink

Hírek

Gyorsposta

Programok – A Vörös postakocsi ajánlja

  • Nincs esemény

Kultúrkalendárium

<< aug 2020 >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6