Mindent összevetve, Az ír remekbe szabott dráma, egy olyan rendezőtől, aki saját gengszterfilm-univerzumot épített úgy, hogy a műfaj fontosabb filmes tradícióira is épített. Nincs annyi ikonikus és idézhető jelenet benne, mint a Nagymenőkben vagy a Casinóban. Különösebben nem fogja átvenni szófordulatait a köznyelv. De aki szereti a műfajt, az többször is megnézi majd.
Tovább
Bagota első nagyjátékfilmje érdekes kísérlet. Ezért is akadhat el a hangunk, miután végignéztük a filmet. Ha a skandináv példát tekintjük követendőnek, még az is lehet, hogy a Valan utat nyit a kétnyelvű környezetben a hasonló filmek elterjedésének.
Tovább
Lady Sarah és Abigail felszín alatti párharca csodálattal töltött el. Nemcsak Rachel Weisz és Emma Stone briliáns megformálásai miatt, hanem azért is, mert lenyűgözően okos és egyben intuitív párviadalt láthat a néző.
Tovább
Bár a Zöld könyv nem átütő erejű film, de profi színészi alakításokkal és üzenettel bíró mozi, és egyben kellemes szórakozás. Beváltja, amit az alcím ígér: útmutató az élethez.
Tovább
Múltunktól nem szabadulhatunk – Bécsi Éva Creed II. kritikája.
Tovább
Merthner Tamás élete is talán egy rosszul megírt versre hasonlít, amiben fiatalkorának baklövései refrénként térnek vissza a versszakok között.
Tovább
“Mind látványvilága, mind történetének kibontása elismerésre méltó. Van benne humor, izgalom, filmes utalás. Karakterei többszörösen is kidolgozottak. Ám legnagyobb erénye utalásrendszerének sokrétűsége. Már a karakterek megrajzolása utalásértékkel bír. Az pedig, hogy a néző milyen mértékben fogékony a történetben rejlő idézetekre, műveltségi állapotának mérőónja. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy a művészettörténet oltárán áldozók sokkal több csatornán tudják fogni ezt a vizuális attrakciót, mint az utcáról csak éppen betoppanók. De nem kell megilletődni, a cselekményszál önmagában is érthető, nem lesz feltétlen hiányérzete annak sem, akinek a nevelésében nem vállalt komolyabb szerepet egyetlen képtár-rajongó rokon sem.”
Tovább
“Nem tudom, milyen érzés lehet egy Szamosi Zsófi korú gyerekes nőnek, ha beül a moziba, és megnézi a filmet. Lehet, hogy a büdös életben nem jut el oda. Mindenesetre még a hasonló problémákkal nem küzdő férfikritikusnak is ökölbe szorult a gyomra ezúttal, látva e stresszes és boldogtalannak tűnő életet. Szilágyi Zsófia rendező ugyanis mindent megtett, hogy ezt érzékeltesse. Valószínű, hogy aki nem ilyen családszerkezetben él, az is áthangol magában minden ehhez kapcsolódó eddigi nézetet.”
Tovább
A film a valóság megformálása helyett egy pipiskedő nyeszledékre épít, aki a többi hisztériás zenekari taggal, saját családi környezetével, bevándorló gyökereivel és szexuális beállítódásával torzsalkodik. Ez kap ebben a filmben minden elmélyültség nélküli mintázatot. Azaz inkább kapunk egy fiktív zenekarról szóló mozidélutánt a Disney-vel, mint egy alaposan átgondolt koncepción nyugvó, múltértékelő zenekar-portrét. De annyira nem hördül fel még így sem a közönség, hiszen a filmben megszólaló zenék kárpótlást nyújtanak mindezekért.
Tovább
“A most 44 éves svéd rendező, Ruben Östlund elég traumatikusan dolgozza fel filmjeiben a világ változásait. Már kezdeti rövidfilmjeiben is a krízisszerű élethelyzetekben megmutatkozó emberi viselkedési formák voltak érdeklődésének tárgyai. Paradox módon a valóság írta események mellett csak úgy elsuhanunk, vallják a filmjei, holott a magunkra is vonatkoztatható mély rétegű emberi történetek furtonfurt az orrunk előtt játszódnak le.” – Beretvás Gábor írása.
Tovább“A The Post (A Pentagon titkai) mellesleg nem a legerősebb Spielberg-alkotás. Tény, hogy más megvilágítást alkalmaz, mint a fentebb említett filmek, mondhatni mélyebbre ás. Egy olyan ügyet vesz elő, amely Nixon bukása irányába mutat ugyan, de a film csak érintőlegesen érinti a „klasszikus” Nixon-botrányt.” – Beretvás Gábor kritikája A Pentagon titkai című filmről.
Tovább“Nick Robinson (Simon) jelenléte és fizimiskája az, ami kissé a múltba vetíti a történetet, és annak komolyságot kölcsönöz. Neki köszönhető, hogy a filmből nem lett klisés melegmozgalmi állásfoglalás. De persze amit látunk: az amerikai kertvárosi középosztály. Ahol a gimnazista autóval jár. Ahol a tinédzser reggele egy haverokkal való kávézás. Ahol az óra utáni foglalkozás nem más, mint a Kabaré című musical amatőr megvalósítása. Egyszóval a háttér nem egy közép-európai kis ország. De ez talán mindegy is. ” – Beretvás Gábor kritikája.
Tovább