Kategória: Színház

„Jó kis hülyeség volt”

Az előadás hangulatát nyilvánvalóan Pignon személyiségének kell fenntartania, az ő többiekhez való viszonyulása biztosítja a humor forrását. Horváth László Attila igyekezete kétségbevonhatatlan, sőt, kifejezetten örömöt okoz a nézőnek, ahogy saját magáraszabja a balfácán karakterét. Mégis hullámzó módon segítik ebben az őt körülvevő színészek, mi több, mintha a dramaturgia sem segítené abban, hogy könnyed eleganciával megtalálhassa a darab által megrajzolt ívet.

Tovább

Melodráma és tragikomédia között – a Móricz Zsigmond Színház Rettenetes szülők című darabjáról

“A Rettenetes szülők témája, amely némileg rájátszik az Oidipusz-történetre, abból az időből származik, amikor Cocteau megismerte Jean Marais-t: a pályakezdő színész édesanyja bálványozta, mi több, olyan elementárisan és zsarnoki módon imádta a fiát, hogy minden kapcsolatát igyekezett megakadályozni. A történet mára túlnőtt ezen: Keresztes Attila rendezésében a melodráma háttérbe szorításával igazi tragikomikus előadás jött létre Nyíregyházán.” – Karádi Zsolt kritikája a Móricz Zsigmond Színház Rettenetes szülők című darabjáról.

Tovább

Fesztivál harmincadszor – beszámoló a Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiváljáról

“Lezárult harminc év. Egy bátor kezdeményezés országos, sőt európai mértékkel mérhető eseménnyé nőtte ki magát. Mi büszke kisvárdaiak reménykedünk, hogy a fesztiválunk egyre több értő vendéget csalogat városunkba, s hiszünk benne, hogy mindenki elégedetten távozik tőlünk.” – Czomba Magdolna beszámolója a Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiváljáról, Godó-Révész Rebeka és Ráthonyi Ráhel Sára fotóival.

Tovább

  Tiszteli az embert, nem való ilyen királynak! —  A nyíregyházi Don Carlosról

“Európán átívelő ambíciókat és romantikus álmokat dédelgető fiatalember, akinek épp saját zsarnoki apja állja útját, mind karrierjét, mind magánéletét illetően” – olvashatjuk a Móricz Zsigmond Színház ajánlójában. Tehát a mű három főszereplője közül a rendező Carlost állítja a középpontba, s úgy tekinti, hogy a mű a mába helyezve is megállja helyét. A történetben az eltérő gondolkodású apa és fia, két generáció csap össze, más-más eszmevilágot képviselve. Szerelmi, politikai, ideológiai konfliktus fonódik össze, amilyen akár a mai világ közegében is előfordulhat.” – Kováts Dénes a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Don Carlos című előadásáról.

Tovább

Inspirációk az Arany-háromszögből: egy különleges est, költő-óriásokkal

“Arany-Metszés címmel tehát egy merőben új felfogású, élőzenés, humoros, néhol szívet melengető estet ajánlunk az irodalom- és színházbarátok, iskolák, könyvtárak, művelődési házak figyelmébe, melyen kizárólag Arany János írásai, és olykor barátja, Petőfi Sándor művei alapján idézik meg a költő-óriást a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészei.” – A Móricz Zsigmond Színház Arany-Metszés című produkcióját Rák Zoltán rendezővel és Karádi Zsolttal, a darab szakmai tanácsadójával készült páros interjúval Kováts Dénes ajánlja.

Tovább

Szatmári anzix – beszámoló egy szomszédos színház miniévadjáról

“De nézzük, miket is emelhetünk ki a Szatmárnémeti Északi Színház pár napos miniévadjából! Azt már említettem, hogy ez a rendezvény nem csak a magyar, hanem a román társulat előadásait is reflektorfénybe állította. Hiszen a két társulat ugyanazon fedél alatt áldoz a mindennapokban is Thália oltárán. ” – Beretvás Gábor írása a Szatmárnémeti Északi Színház miniévadjáról.

Tovább

Carmen Nyíregyházán

“Látványos és sokszínű est részesei voltunk – fogalmaztam meg magamban a bemutató után. Drámai, érzelmekkel teli párbeszédek; hatásos és látványos jelenetek; dalok; táncbetétek színesítik az előadást, fokozzák a feszültséget, közvetítik a szereplők lelkiállapotát, de olykor-olykor a humor is felvillan.” – Kováts Dénes kritikája a Móricz Zsigmond Színház A név: Carmen című darabjáról.

Tovább

Egy nehéz este – Hámori Gabriella “Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Naplója” című estjéről

“Az est innentől időrendben halad, természetesen erős húzásokkal, a közel ezerháromszáz oldalas naplóból 50 hasonló előadás anyaga kitelne. A bejegyzések közti váltást, illetve a gyakori ugrásokat nem jelzi semmi a szcenírozásban, ez helyenként zavaró, túlságosan egybemosódnak évek, történések. A tagolást, a szövegfelmondás monotóniáját más eszközökkel oldja meg Hámori: hangváltásokkal. Három jól megkülönböztethető hangszínt (regisztert) alkalmaz az életük egyre szűkülő körei, dimenziói szerint.” – Varga Benjámin kritikája Hámori Gabriella “Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Naplója” című estjéről.

Tovább

Boldogan élnek

“A SigSingSing ismét bizonyította, hogy a zenés színpad legendái örök életűek. Lehetsz koldus, lehetsz király, ha megszólalnak az ismert dallamok, mindenkin eluralkodik az eufória. ” -Karádi Zsolt írása a Móricz Zsigmond Színház SingSingSing MÁZS-képp című produkciójáról, Karádi Nóra fotóival.

Tovább
Loading

Szerzőink

Hírek

Gyorsposta

Programok – A Vörös postakocsi ajánlja

  • Nincs esemény

Kultúrkalendárium

<< okt 2019 >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3