A száj lehet valóban sebes és vöröslő, ugyanakkor egy bűnös ember testének részeként, vagy a rajta keresztül kimondott bűnös szavak kifejezőjeként erkölcsi értelemben is tekinthető csúnyának.
Olvass tovább
“…Bari költészetének vetületében választhatjuk ki azokat a részelemeket mindazokból az ősi tudatfokú asszociációs elv szerint egységbe rendeződő mitologémákból, amelyek egy páratlanul gazdag kulturális hagyományozódás revelatív rétegződésének alján még mindig megremegtethetik a földet alattunk. “
Olvass tovább
A regény zárlatából kiderül, hogy a főszereplő igazából nem is érti, hogy mi az a bűn, amiről az úr beszél, talán azt sem érti igazán, hogy mi maga a bűn.
Olvass tovább
“Tanulmányomban Albert Camus Sziszüphosz mítosza című filozófiai esszéjét értelmezem fenomenológiai kontextusban.”
Olvass tovább
Van-e menekvés az emberiség mindenkori – olykor világégésként a Földön végigfutó – láthatatlan háborújából, kilépés a megalázottak és megszomorítottak bonthatatlan világrendjéből? Létezik-e olyan tények mögötti valóság, melynek rejtekében rálelhetünk benső békénkre, vagy továbbra is arra leszünk kárhoztatva, hogy eszmélkedés nélkül, szédülten forogjunk saját ördögi köreinkben?
Olvass tovább
Ma már a giccs mindennapjaink része, mint a gyertyafényes vacsora, és a térden állva megkért leánykéz, tetkók, piercingek, giccses üzenetek a világnak. A hajviseletek hivalkodásai, hol usanka , hol baseball sapka, – egyik se a mi kultúránk része, de viseltük. Az építészet is lájkol – festi magát, székelykapuzik, timpanonozik, tapsra nyílik lakásunkban a villany.
Olvass tovább
A Próteusz a pszichiátrián a tervezett kötet talán legismertebb darabja, ami minden bizonnyal azzal is összefügg, hogy Borbély 2013-ban előadta a Berlini Költészeti Fesztiválon (Poesifestival Berlin), és hangfelvételt készített belőle a Literaturwerkstatt Berlin számára.
Olvass tovább
A plágium kérdése Apollinaire Szeszek című kötete kapcsán merült fel. A Szeszek előzménye, hogy 1905-ben Apollinaire bejelenti egy kötet tervét, amelyben a rajnai versek és A megcsalt szerető éneke szerepeltek volna. A verseskötet soha nem jelent meg.
Olvass tovább
„Az ember, akit Descartes egykor ’a természet urává és birtokosá’-vá emelt, játékszerévé lett azoknak az erőknek (a technika, a politika, a történelem erőinek), amelyek meghaladják, túlcsapnak, uralkodnak rajta. Ezeknek az erőknek a szemében az ember konkrét létének, ’életvilágá’-nak (die Lebenswelt) immár semmi értelme, semmi értéke sincs: eleve elenyészik, feledésbe merül.
Olvass tovább
Az, hogy a tatárjárás nem vált Mohácshoz vagy Trianonhoz hasonlóan a nemzeti múlt hanyatlástörténeti narratívájának sarkalatos pontjává, épp annak köszönhető, hogy IV. Béla korábbi törekvéseit háttérbe szorító politikája sikerrel tudta újjáépíteni az országot a tatárok pusztítását követően.
Olvass tovább
Derrida számára az a legfontosabb kérdés, hogy van-e a kultúránkban prevalens fogalma a hazugságnak? Az eddig említett lehetőségek közül ő is azt választja, amely a hazugságot intencionális aktusként határozza meg. Mindig a másiknak hazudunk, vagy önmagunknak, mint másiknak. „A hazugnak tudnia kell, mit csinál, enélkül nem hazudik.”
Olvass tovább
“A könyv talán leginkább szembetűnő ismétlése az imádság poétikai eljárásaival való nyelvi játék, mely meghatározó szerepet kapott A szív segédigéi, a Semmi művészet, a Harmonia caelestis, ill. az első „Egyszerű történet” szövegkorpuszában is. ” – Kári Viktória tanulmánya
Olvass tovább