Címke: Karap Zoltán

Zen buddhizmus + zene = zene-buddhizmus? Távol-keleti inspirációk, absztrakt festészet és kortárs tánc találkozása az experimentális zenekultúrában

A Vörös Postakocsi online felülete 2018 januárjában abból a hiánypótló célból fogadta be a Wurlitzer rovatot, hogy a XX. és XXI. századi zenei különlegességekről, valamint a zenéről mint kulturális jelenségről a kortárs esztétikai, szociológiai, illetve zenetudományos ismeretek tükrében egyfajta átfogó képet tárjon az olvasók elé.

Tovább

Lábjegyzetek Szilénoszhoz – Végh Attila: A görög dráma esszészótára

“Az irodalomtudomány kategóriába sorolt munka egyfelől meghaladja a tudomány hatókörét: „ráérősebben, alanyibb módon” tárgyalja a témát, ugyanakkor az értelmezői hagyományoknak viszonylag szűk keresztmetszetére hivatkozik. A cél az antik görögök élet-, sors-és esztétikai tapasztalatának megismerése a mítosz és a filozófia határvidékén. Ez sajátos beszédmódot és gondolkodói beállítódást igényel, mely Végh számára egyet jelent Nietzsche és Heidegger filozófiájának – legalábbis bizonyos elemeinek – szintézisével.” – Karap Zoltán tanulmánya Végh Attila A görög dráma esszészótára című könyvéről.

Tovább

Csak alkatrészek az időben [Bevezetés az életművészetbe – halandóknak]

Úgy döntött, visszatér az élethez, és felhagy az egész „időgépizmussal”. Mivel az öngyilkosság a családfája történetében még soha sem fordult elő, ösztönösen a halhatatlanságba vetett hitbe menekült. Abba a megbékéltségbe, amelynek kegyelmi állapotában sem az itt, sem az ott nem fontosabb, mint a tegnap vagy a holnap, egyszóval: katapultált a jelenbe.” – Karap Zoltán novellája

Tovább

Sörmeditációk: Ivo Krobot és a Hrabal-ügy

„Egyenlők vagyunk a szarban, egyenlők vagyunk a szarban” – éneklik a nyíregyházi színészek Jaroslav Vrchlický cseh költő versét, miközben a sílécen gőzölgő emberi lepény helyzetkomikumában szinte ott bujkál mindaz, amit egy diktatúráról a legkevesebb szóban el lehet mondani. Ilyen tömény gyönyör és fenséges borzalom a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tavalyi évadának nagy dobása, a brnói Janáček Művészeti Akadémiáról meghívott Ivo Krobot legújabb Hrabal-adaptációja, melyet november elején a budapesti Nemzeti Színház közönsége is megismerhetett. – Karap Zoltán sörmeditációi.

Tovább

Halál kávéházi monológok 3.

“Voltam hobbi-keresztény, még a XIV. században, aztán kipróbáltam a buddhizmust, de voltam görög, ógörög is. Ógörög keresztyén buddhista voltam, és erkölcsi bokszoló a Mizantróp Humanista Jógi Ligában, csak egy idő után kimondtam magamban és aztán hangosan is, hogy soha egyetlen kereszténnyel, sem buddhistával nem találkoztam, kizárólag bokszolókkal. ” – Karap Zoltán Halál-kávéházi monológjai, 3. rész.

Tovább

Bevezetés a Popfesztiválba kezdőknek és haladóknak

“„Kedves anyu és apu, néha füvet szívok, és tudjátok, mit? Szerintem, a sok sör és nyugtató helyett nektek is ki kellene próbálni! Vagy hogyan mondjam el, hogy ha meghallom a beat zenét, legszívesebben üvöltöznék örömömben? Hogy leszbikus vagyok? Hogy menekülök a hazámból, mert félnek tőlem, vagy én félek azoktól, akik valahonnan valahová, vagy valamibe menekülnek?” Valahogy így fordíthatnánk mai nyelvre a csaknem fél évszázaddal korábbi Adamis Anna dalszövegeiben megjelenő kétségbeesést, amikor a hasistól elbódult Eszter, a darab főhőse ezt énekli: „Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet, mert szó az nincs csak képzelet?” – Karap Zoltán kritikája a Móricz Zsigmond Színház Képzelt riport… című darabjáról.

Tovább

Halál Kávéházi monológok 2.

“Elhatároztam, hogy leszoktatom az emberiséget a dohányzásról. Holnaptól minden nap elszívok egy doboz cigarettát és az összes lehetséges orvosi mérést elvégzem magamon. Az eredményeket minden áldott nap nyilvánossá teszem az interneten. Amikor már rákos leszek, folytatom tovább. Egy cigaretta alakú koporsóba szeretném, ha temetnének, bár a hamvasztás talán stílusosabb volna. ” – Karap Zoltán prózája

Tovább

Halál Kávéházi monológok 1.

“A család magja – bármennyire is magától értetődő –, ki kell mondani: a nő és férfi egyesülése, illetve szövetsége. Uralmi modellje az eszményi demokrácia, vagyis a középszerűség uralma a kivételesek, vagy lebecsültek fölött. A demokrácia ennél fogva nem csupán azt jelenti, hogy a kivételes tehetségek mindig a kevésbé tehetséges embereknek vannak kiszolgáltatva, hanem egyúttal azt is, hogy minden lehetséges pozícióba a nagy számok törvénye alapján a legmegfelelőbb, a legközépszerűbb ember kerül. Tulajdonképpen egy demokrácia garancia arra, hogy semmi rendkívüli ne történjék. A demokráciát ugyanis családok tartják fent.” – Karap Zoltán prózája.

Tovább
Loading

Szerzőink

Hírek

Gyorsposta

Programok – A Vörös postakocsi ajánlja

  • Nincs esemény

Kultúrkalendárium

<< Sze 2020 >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4