Címke: Megtagadva

A nulladik óra (regényrészlet)

“Felszállás előtt kicsit arrébb sétáltam a fatemplom végétől, de Brenner rám kiáltott: Hartmann, maga hová megy?, és hebegésemre a mama is fejcsóválva mondta, hogy nem jönnek, ők nem németek, de én csak néztem értetlenül, mert addig a pillanatig soha nem gondoltam Kingára magyarként, Jarinkára szlovákként, magamra németként, akkor sem, ha Jarinka a tanévzárón szlovákul énekelt, Kinga a Magyar Házban magyar verseket szavalt, én pedig a Német Házban a Träumereit zongoráztam.” – Kováts Judit készülő regényének részlete.

Tovább

A múlt erőszakossága

Az erőszak traumatizáló hatása egyéni és kollektív szinten – Takács Miklós tanulmánya Kováts Judit Megtagadva című regényéről (Bp., Magvető, 2012)
“A szóbeliségben nagy nehezen megnyíló visszaemlékező tanúságtétele kevés, csak egy hallgatója van egyszerre. Ha átkerül az írásbeliség médiumának egy fiktív hangjába ez a huszonhárom hang, akkor az idők folyamán megjósolhatatlanul sok olvasója lehet, s ezáltal ez az irodalom a kulturális emlékezet médiumává is válhat. Ezt véghezvinni egy Nyíregyháza melletti kis faluból nem lehetett volna, ennek a könyvnek viszont sikerült.”

Tovább

Trauma és irodalom – a nők elleni erőszak

Kováts Judit Megtagadva című regényéről a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen programsorozat rendezvényeként beszélget a szerzővel Cserháti Éva (műfordító, a NANE Egyesület önkéntese), Czapáry Veronika (író, irodalomszervező) és Menyhért Anna (író, irodalomtörténész). Az est moderátora Kassai Zsigmond (újságíró, kritikus).

Tovább

Magánháborúk

Kritika Kováts Judit Megtagadva című könyvéről A Vörös Postakocsi szerkesztőitől, főszöveggel (Onder Csaba) és hivatalos kommentekkel (Borbély Szilárd, Bódi Katalin, Kulin Borbála)

Tovább

Megtagadva (részlet)

Megjelenés után – A nyíregyházi könyvbemutató (szeptember 26.) és A Vörös Postakocsi szerkesztőségi kritikája (szeptember 28.) előtt még egy utolsó, eddig még meg nem jelent részlet a Megtagadva című regényből

Tovább
Loading

Szerzőink

Hírek

Gyorsposta

Programok – A Vörös postakocsi ajánlja

  • Nincs esemény

Kultúrkalendárium

<< nov 2020 >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6