Paradicsom, Böjt határozatlan időre, Ifjúságunk kertje

Paradicsom, Böjt határozatlan időre, Ifjúságunk kertje - versek

Írta: | 2014.01.22 01:13 | Vers

Paradicsom

A körúttól távol laktam, oda költöztem, ahol a madarak járnak. A csendet és a sötétet otthonná rendezve, hagytam helyet a kanapén, tettem ki egy hamutartót, magam mellett a magánynak. Az ablak alatt a felrepedt beton alól, mint egy poszt-apokaliptikus sétányon, virágok és gyökerek nőttek, majd elhervadtak minden héten, nem szedte senki őket. Csak néha egy öreg nézegette, bottal egyik, szatyorral másik kezében. * Amikor a homlokomon végigsimítod az ujjad, én az ütőered csókolgatom. Fáj még, ahogy a kérges kezed hozzám ér, de ha már ide akartam költözni, beléd, bírom még az egyoldalú szerelmedet, hogy te újra és újra lenni akarsz, és én egyre csak nem hiszek benned, fáj, és mégis hagyom. * Nézz ránk, túl vagyunk már annyi mindenen, de most itt, ahol téged várunk, egy pillanatra megint őszinte és gyermek vagyok. Édes kis almák a mellei, és ahogy nyitja az érintéstől a combjait megroskadnak a reménytől duzzadó csillagok. Vasárnap van. itt a faluhatárban, aminél kijjebb már csak a kóbor kutyák élnek, ahol jéghidegen száll fel a köd, és a virágok mind neked fagynak, ha most ráérsz, törődj egy kicsit velünk, nem tudjuk, hogy van-e út vissza ide, ahol mintha te botorkálnál, de ahol senki sem maradhat. * Most szerda van, pár napja más ölel. Égett a homlokom, mert tudtam már, mikor úgy vártalak, hogy akire igazán szükség van, nem jön el. Ő csak emlék lesz, ablakban álldogáló fájdalom, te még jobban lebénultál, nem tudsz már a bottal járni, de súlytalan lettél, cipellek a hátamon. * Ahogy mással szeretkezem, te sehol sem vagy, sem én, olyankor újra egészen máshol vagyok, test csak és hamutartó, messze kint a kóbor kutyákkal, kívül, ahol lakom, egy szobában a paradicsom peremén.

Böjt határozatlan időre

Most, mióta nem vagy, és ebben egyre biztosabb vagyok, íztelen lett az étel, és hiába eszem bármit, mindig éhes maradok. Nem vagy már ott a borban, a kenyér, ami egykor test volt, most lenyelve is csak salak nagy részben, és pár százalék fűrészpor. A nők nélküled meggyalázott templomok. Ünnepi munkanap a kielégülésben. Néma himnusz a kihalt téren. Otthon vagyok, egy csepp víz sincs a csapban, böjt határozatlan időre, kísértés nélküli próbatét, egy igen kényelmes sivatagban.

Ifjúságunk kertje

Délután volt, amikor véget ért. Leültünk az asztalunk mellé az ismerős fához, ahol annyi különböző okkal nyomtunk már el csikkeket. Es addig ittunk, míg elfogyott a pohárból a szenvedés, majd újra megtöltöttük, és már kikoptattuk ülepünkkel a műanyagszékeket. Ez így ment tovább, körülöttünk az arcok cserélődtek, azért sosem voltunk egyedül. Eleinte beszélgettünk, témáink: a nők és az irodalom - Eltűnt néhány ismerős, a fa megnőtt, meg is korhadt, a legtöbb terv füstbement, de megmaradt az egyre szótlanabb zsibbadás. Korán volt még, de a ránk izzadó csendben hamar felismertük, ezt a pár órát az alkonyig eltölteni már sehogyan máshogyan nem lehet. Nyugtat az alkohol, izgatnak a cigaretták, és hátrahagynak az emberek. "